69. rész – Csak idő kell

- Semmi gond, csak egy régi barátom az. Ő itt Dean. Még az egyetemről ismerjük egymást.

- Oh, hello – nyújtotta a kezét Bill, máris barátságosabban. – Bill vagyok, ő pedig az ikerbátyám, Tom.

Mindketten kezet fogtak Samantha barátjával.

- Igen, tudom – magyarázta Dean sietve. – Tele van veletek a sajtó.

- Ja, persze – mosolyodott el Bill, majd gyorsan hozzátette: - Akkor mi most hagyunk is titeket. Gondolom, szeretnétek beszélgetni. De miért nem jöttök be?

- Miért is ne?

- Nem!

Sam és Dean teljesen egyszerre válaszoltak, Bill pedig értetlenül bámult rájuk.

- Deannek mindjárt indulnia kell – vágta rá sietve Samantha.

- Értem. Hát sajnálom. Viszont elég hideg van idekint, kicsim. Meg fogsz fázni!

- Mindjárt megyek be, Bill – mosolygott nyugtatóan a srácra, aminek következtében aztán az ikrek el is tűntek az ajtó mögött.

- Nem is olyan rossz gyerek ez a Bill.

- Ha azért jöttél, hogy kielemezd Bill viselkedését, akkor akár mehetsz is – szólt epésen Sam.

- Nem, amiért én jöttem, annak semmi köze Billhez – rázta meg a fejét finoman Dean, majd tett egy apró lépést a nő felé és újra megszólalt: – Kezdjük újra, Samantha! Csak Te, én és a kislányunk, Hannah!

A pszichológusnő hirtelen megszólalni sem tudott. Csak mereven bámult maga elé és egyre csak az járt a fejében, hogy a gyermeke apja, aki annak idején csak úgy elhagyta, egyszerűen csak viccel...

- Ugye most csak viccelsz?

- Te most komolyan ezt gondolod rólam?

- Miért, mit kéne, gondoljak rólad? Ez az egész egy nagy vicc. Megjelensz itt egyik napról a másikra, és azt kéred tőlem, hogy mindenem dobjam el, mindent felejtsek el, és ugorjak a karjaidba.

- Ott lennék neked én, és Hannah is.

Samantha gúnyosan felnevetett.

- Hát persze! Úgy lennél velem, mint eddig! Ami pedig Hannah-t illeti... Nem tudja, hogy az édesanyja vagyok, és nem tudom, hogy akarom-e, hogy valaha is megtudja, szóval...

A nő ekkor már szinte remegett a dühtől. Gyűlölte Deant, amiért felkereste. De a legjobban magát gyűlölte.

- - Sam – kezdett bele a férfi nyugodtan, de Sam nem engedte szóhoz jutni.

- Elég volt, tűnj el innen, most!

Idegesen rákiáltott, majd maga után jól becsapva a bejárati ajtót, magára hagyta a férfit. Sírva csúszott végig a fal mentén, odabent az előszobában. Végül pedig Abi hangjának hallatán összeszedte magát, és felegyenesedett.

- - Mi történt?

- Semmi, Abi. Semmi gond – felelte csendesen, majd megtörölte könnyáztatta arcát.

- Összevesztetek Billel?

- Nem – kapta fel a fejét a nő. – Miből gondolod?

- Csak Bill miatt. Az előbb vágtatott fel a lépcsőn. Elég idegesnek tűnt.

- Uramisten – kapta a kezét a szája elé Samantha, majd se szó, se beszéd, az említett után rohant az emeletre.

- Bill – kiabált kétségbeesetten. – Bill!

- Samy, valami baj van?

Kinyílt az egyik szoba ajtaja, de csak épp résnyire. Az apró Hannah állt a küszöbön, értetlen arckifejezéssel.

- - Dehogyis, kincsem – guggolt le elé Samantha könnyes szemekkel, és egy puszit nyomott a kislány homlokára. – Menj szépen vissza, játszani!

- Rendben – motyogta a kislány, majd hátrább lépett kettőt, és becsukta maga előtt az ajtót.

A pszichológusnő újra Bill keresésére koncentrált. Kinyitotta Bill szobájának ajtaját, és meg is találta.

A férfi csendesen meredt maga elé az ágyon ülve. Mikor a nő belépett a szobába, nem nézett rá, meg sem rezdült.

- - Bill – szólította meg remegő hangon.

- Mikor szándékoztad volna elmondani?

Az énekes halálos nyugodtsággal beszél, ami Samanthát még az eddigieknél is jobban megijesztette.

- - HaHhNNNN- Én...

- Vártál volna az esküvőnkig? Vagy az egyik házassági évfordulónkra szántad volna meglepetésként? Vagy talán soha nem mondtad volna el, nem igaz? Végül is...

- Bill, kérlek – vágott közbe Sam.

A hangja rekedt volt és a szoba csendje szinte elnyelte.

- Én mindent elmondtam neked. Az égvilágon mindent, még a legapróbb titkaimat is, te pedig eltitkoltad előlem, hogy van egy gyereked?! Akit ráadásul a kishúgodként mutattál be... ez...

Bill ekkor, hosszú idő után végre megmozdult. A kezeivel mutogatni kezdett, próbálta kifejezni magát.

Ez Samantha lelkiállapotán enyhített egy kicsit. Attól félt, Bill újra idegösszeomlás közeli állapotba kerül, és megmerevedett állapotban tölti majd a következő pár napot.

- Tudom – szólalt meg végül csendesen a nő. – Nincs rá mentségem, de...

- Nincs de – vetette közbe Bill. – Szerinted Hannah számára ez milyen? Szerinted mit fog érezni, ha rájön?

- Nem tudom! – ordította sírva a nő.

Kétségbe esett. Ha Billt is elveszíti, nem marad számára senki. Könnyeit törölgetve a kezébe temette az arcát, és az ágy másik végére rogyott.

- Sajnálom, én csak... nem láttam más kiutat.

- Ezt ne nekem magyarázd, hanem a lányodnak – állt fel Bill komoran.

Felvett egy pulóvert, majd az ajtó felé indult. Sam elkeseredetten tekintett fel rá.

- Hová mész?

- El – felelte kurtán az énekes, majd kivágta az ajtót, és elindult a földszintre.

A nő reményveszetten követte.

- De mégis hová? És meddig? – könyörgött válaszokért Sam.

- El kell mennem egy kicsit innen. Gondolkodnom kell! – válaszolta zavarodottan, majd felkapta a kocsija kulcsát és elviharzott.

Samantha szemeiből újra előtörtek a könnyek. Az előszoba padlóján egyszer csak összecsuklott és egyre csak sírt.

- Sam! Úristen, jól vagy? – sietett oda Tom aggódva. – Mi történt? Hol van Bill?

- Elment – szipogta a nő. – El fog hagyni...

Ezt a pár szót is alig bírta kipréselni magából, de mikor végül kimondta, még inkább mardosni kezdte belülről a gondolat.

- Dehogy fog! Ne beszélj butaságokat! – törölte le a könnyeit a gitáros. – Gyere, állj fel szépen! – gyengéden felhúzta a nőt, majd a nappaliba támogatta és leültette a kanapéra.

Leguggolt elé, és mélyen a szemeibe nézett.

- Mi történt?

A pszichológusnő nem felelt, csak mereven bámult maga elé.

- Oké – sóhajtott Tom, majd felegyenesedett. – Ha nem akarsz róla beszélni, nem muszáj. Inkább hagyjalak most?

- Ne, ne hagyj itt! – kapta el a férfi karját hirtelen.

- Nem hagylak – fogta meg a kezét és bátorítólag megszórította.

Leült a kanapéra, Sam pedig a nyakába borult. A könnyei újra utat törtek, de ezúttal sikerült összeszednie magát. Elengedte Tomot, és a könnyeit letörölve megszólalt:

- Még az egyetemen, megismerkedtem egy sráccal. Tudod ő volt az egyetemen az a tipikus macsó. A lányok megvesztek érte.

- Olyan menő volt, mint én? – vigyorgott Tom.

- Majdnem – mosolyodott el egy pillanatra Sam.

- Reméltem, hogy csak majdnem. Bocs, folytasd csak!

- Szóval, összejöttünk. Minden tök jó volt, két teljes hónapot várt rám, mire hajlandó voltam vele lefeküdni. Teljesen el voltam ájulva tőle, mert nem éppen a hosszú kapcsolatairól volt híres – nevetett fel kínjában a nő. – Aztán, három hétre rá, kiderült, hogy terhes vagyok.

Tom hitetlenül bámult a nő szemeibe. Még a szája is tátva maradt.

- Ez komoly?

- Igen – bólintott Sam finoman. – Mikor elmondtam neki... ő elhagyott. Elutazott Amerikába, hogy ott folytassa a tanulmányait.

-  A szemét mocsok! – morogta Tom idegesen.

- Azt sem tudtam, mit tegyek. Elvetetni semmiképp nem akartam, de tudtam, ha ott hagyom az egyetemet, akkor soha nem leszek képes felnevelni a lányomat. Így aztán, az anyám felajánlotta, hogy a nevére veszi, és a lányaként fogja nevelni, én pedig...

Samantha hangja hirtelen elcsuklott. Tom szeretetteljesen átölelte és végigsimított a hátán.

Sam vett egy mély levegőt, kibújt Tom karjai közül és letörölte könnyeit.

- Így be tudtam fejezni az egyetemet. De a lányomat elveszítettem. Mikor megismertem Andreast, anyám belém beszélte, hogy hozzá kell mennem, mert ő az ideális férfi, akivel együtt majd felnevelhetjük Hannah-t. De én tudtam, hogy nem. Tudtam, hogy Andreas nem az igazi. Amikor Bill belépett az életembe, nála éreztem. Éreztem, hogy ő az! Akivel le szeretném élni az egész életem, és akire szívesen rábízom Hannah-t. És... és ez az első találkozásukkor be is bizonyosodott. Hannah az első perctől fogva rajongott Billért, akárcsak az édesanyja – suttogta Sam mosolyogva, mire Tom is visszamosolygott rá. – Nem is csoda, hiszen a testvéred egyszerűen káprázatos! Lenyűgöző ember, és jó ember! Igazán jó ember – suttogta szinte hangtalanul. – Mindennél jobban szeretem Őt. Ő és Hannah a legfontosabbak az életemben.

- Akkor ezt mondd el neki is!

- Félek, hogy már késő – szipogott a nő.

- A francokat. Meg fogja érteni, szeret téged!

- Nem tudom, Tom.

- Én tudom. Most lehet, hogy ideges, de lenyugszik idővel, és hidd el, melletted lesz! Csak egy kis idő kell neki.

Samantha megértően bólintott, majd sóhajtott egy nagyot és újfent letörölte a szemeiből kibuggyant könnyeit. Füle mögé tűrte a szemeibe lógó hajtincseit, majd halkan megszólalt:

- Minden rendben lesz...