67. rész – „Ő a menyasszonyom!”

- Képzeld, Abi ma megkért, hogy legyek a tanúja – mosolygott Sam, majd végigsimított Bill arcán.

A kanapén feküdtek összebújva. Eredetileg filmet akartak nézni, de végül beszélgetni kezdtek, így aztán Bill ki is kapcsolta a tévét.

- Valóban? – kérdezett vissza Bill vigyorogva, majd egy apró puszit nyomott barátnője orrára.

- Miért van olyan érzésem, hogy ezen nem lepődtél meg?

- Azért, mert így is van.

- Honnan tudsz te mindent? – vonta kérdőre a lány felvont szemöldökkel.

- Tommal mindent megbeszélünk. Mindent.

- Oké-oké, tudom, hogy nem olyanok vagytok, mint az átlag testvérek, de ez...

- Tényleg mindent megbeszélünk – vágott a nő szavaiba nevetve.

- Szóval bármiről is beszélgetünk, Tom tudni fogja...

- Igen, majdnem biztos – csókolt bele kedvese nyakába, ám az gyengéden eltolta magától.

- A hideg ráz tőletek néha – szólalt meg Sam elmélázva, mire Bill egy csókot nyomott ajkaira.

- De azért szeretsz, nem igaz?

- Nem Bill, imádlak – csókolt vissza vigyorogva, ám ekkor hirtelen egy telefon kezdett csörögni.

A lány morogva nyúlt az asztalon heverő készülékért.

- Igen, tessék!

- Sam?

- Szia, anya – köszönt meglepetten a nő.

Bill ekkor a szemeibe nézett, majd egy puszit nyomott a homlokára.

- A konyhában leszek – tátogta mosolyogva, majd el is tűnt.

- Történt valami?

- Igen. Ma egy nagyon régi ismerős járt nálam.

- Ki?

- Pontosabban a te régi ismerősöd.

- Anya, mondd már!

- A lányod apja.

Samantha ujjai szabályszerűen elfehéredtek, olyan görcsösen szorította a mobiltelefonját. Másik kezét a szája elé kapta, nehogy hangosan felsikítson.

- Ez biztos? Mégis h-hogyan?

- Nem tudom, de valamit sürgősen tenned kell! Hannah-t akarja, és vissza fog jönni.

- Tessék?

- Jól hallottad! Hannah életének a része akar lenni.

- Persze, meg még mit nem? Mit képzel ez? Hogy az a jó...

- Samantha, el kell vinned innen Hannah-t! Legalább egy időre. Ez a férfi összezavarja. Tudom.

- Rendben. Azonnal indulok. Szia – tette le a telefont.

- Hová? – kérdezte Bill értetlenül.

Épp akkor tért vissza két nagy bögre teával a kezében.

- Bill – a lány megszeppenve

kapta a tekintetét kedvese felé.

- Mi az? – mosolyodott el az énekes.

- El kell mennem Hannahért – felelte a lány kissé remegő hangon.

- Minden rendben? – tette le Bill a bögréket komoran. – Idegesnek tűnsz – lépett a lány elé.

- Igen. Illetve nem! – temette kezeibe arcát egy pillanatra, mire Bill óvatosan átölelte.

- Semmi baj – simított végig a nő hátán, mire az felsóhajtott.

- Mennem kell – suttogta a férfi fülébe, majd egy puszit nyomott az arcára és kibontakozott az öleléséből.

- Kicsim – fogta meg a kezét. – Elviszlek.

- Nem szükséges...

- Ez nem kérdés volt. Ideges vagy, nem engedem, hogy így vezess!

Samantha halványan bólintott, majd átkarolta Bill nyakát, fejét pedig a fiú vállára hajtotta.

Jó érzéssel töltötte el, hogy valaki támogatja.

* * *

Abigail McGuire idegesen verte az ütemet hosszú, vékony ujjaival a combján. A szívverése gyorsabb volt a kelleténél, az agya pedig zakatolt. Néha-néha oldalra pillantott és figyelte a mellette elsuhanó fákat és házakat. Általában az autózás megnyugtatja, ám most teljesen más volt a helyzet.

- Abi – szólította meg Tom egy féloldalas mosollyal ajkain. – Kicsim, ne idegeskedj már!

- Nem hiszem el, hogy még csak nem is beszéltél nekik rólam.

- Nyugi már! Anya és Gordon tök lazák. A kezdeti sokk után anya majd jól lecsesz engem, majd kitörő örömmel a nyakadba ugrik. Hidd el, ismerem. Gordon pedig meglepődik majd, de tudja, hogy tudom, mit akarok, ezért azonnal támogatni fog. Bár valószínűleg amint kettesben leszünk, majd kérdezősködni fog, hogy valóban komoly-e a dolog. Mire persze én azt felelem, hogy nem, mert igazából meleg vagyok és Georggal élek párkapcsolatban már 5 éve.

Abigail hirtelen Tomra nézett, mire mindketten eszeveszett nevetésben törtek ki.

- Most viccen kívül – folytatta Tom, mikor megálltak egy piros lámpánál. – Jó leszel náluk – tette a kezét a lány combjára.

- Biztos? – nézett rá a lány kétségbeesetten.

- Ezer százalék – bólintott mosolyogva Tom.

- Legyen igazad – sóhajtott fel Abi, majd újra a tájat kezdte kémlelni.

Nem egészen egy óra múltán le is parkoltak Simone és Gordon háza előtt.

- Tom, kisfiam, de örülök, hogy látlak – Simone boldogan ölelte át a fiát az ajtóban.

Gondosan arcon csókolta, majd tekintete a lányra tévedt.

- Ki a hölgyemény? – mosolygott a fiatalokra felváltva.

- Anya, ő itt a barátnőm, Abi.

- Jó napot, Mrs. Trümper, Abigail McGuire vagyok! – nyújtotta a kezét udvariasan.

Simone szélesen mosolyogva kezet fogott a lánnyal, aztán hozzátette:

- Ne legyünk ennyire hivatalosak, szólíts csak Simone-nak! Gyertek csak be! – tessékelte be őket a házba. – Gordon, Tom van itt! – kiabált az előszobából. – A barátnőjével! – tette hozzá izgatottan. – Azonnal visszajövök – hadarta az asszony szórakozottan, majd elsietett.

- Igazán aranyos anyukád van – mosolygott Abi Tomra, aki közben lesegítette róla a kabátot.

- Igen, valóban. De ne lepődj meg, ha nem hagy levegőhöz jutni – vigyorgott Tom. – Tudod ő nagyon-nagyon... lelkes.

Tom halkan elnevette magát, ahogy megjelent előtte édesanyja, mögötte pedig Gordon. Mind a négy szempár csakis Abire és rá szegeződött.

- Gordon, ő itt a barátnőm, Abi. Abi, ő itt Gordon, a nevelőapám – mutogatott Tom, miközben másik kezével átkarolta kedvese derekát.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Önöket!

- Részünkről a szerencse – felelte kedvesen Gordon. – Gyertek csak beljebb!

A hatalmas nappaliba gyűltek, majd helyet foglaltak. Beszélgetni kezdtek, Simone pedig üdítővel és snackkel kínálta őket. Úgy tűnt, Abi igen hamar megtalálta a közös hangot a szülőkkel, ezért Tom igazán boldog volt.

- Na, és mondd csak Abigail, hogy vetted rá a mi drága Tomunkat, hogy elhozzon ide? – kérdezte Simone színlelt sértettséggel a hangjában, mire Tom felhördült.

- Jaaj, anya, ne már!

- De komolyan! – fordult az asszony a fiatal lány felé újra, most már nevetve. – Még senkit nem hozott haza!

- Tényleg?

Abigail hitetlenül bámult a gitárosra, mire az csak egy féloldalas mosollyal megvonta a vállát.

- Ami azt illeti...

- Ami azt illeti, van oka – vágott kedvese szavába az idősebbik Kaulitz.

Abigail szemeibe nézett, majd felállt és kezét nyújtotta a lánynak. Finoman felhúzta a kanapéról, majd folytatta:

- Az ok, mégpedig az, hogy szerelmes vagyok ebbe a lányba – szorította meg szerelme kezét. – Az előbb nem mondtam el az igazat, Abi nem a barátnőm. Ő a menyasszonyom!