4. rész – Egy senki

- Jó reggelt! – csoszogott be Tom egy nagy ásítás közepette a konyhába kábé negyed 1-kor.

- A reggel egy kicsit túlzás, nem gondolod? – szólt szemrehányóan Bill, majd betette a mosogatóba a kávésbögréjét.

- Te takarítottál össze? – kérdezte Tom, figyelmen kívül hagyva testvére gúnyos megjegyzését.

- Miután rájöttem, hogy rád úgysem számíthatok…

- Bill, mi a fene bajod van ma? – csattant fel hirtelen az idősebbik.

- Semmi. Éppenséggel csak az, hogy rád soha nem lehet számítani.

- Most komolyan az a bajod, hogy egyedül takarítottál ki? Hagytad volna a g*cibe! Megcsináltam volna.

- Nem, nem az a bajom! Az a bajom, hogy már megint rád hallgattam.

- Mi?! Össze-vissza beszélsz ember! Most miről van szó?

- A lányról.

- Milyen lányról? – húzta fel a szemöldökét Tom meglepetten.

- Theáról, ki másról?!

- Mi van vele? Rosszul mentek a dolgok? – ült le Tom az asztalhoz és álmosan megdörzsölte a szemeit.

- Igen, nagyon! Ez a lány… teljesen odavan értem – sóhajtotta Bill gondterhelten. – Mikor először találkoztunk, már akkor is furcsa volt, de azt hittem, hogy alapjáraton ilyen szégyenlős, de tegnap a bulin… az egész teste remegett, csak mert megfogtam a kezét. Aztán… kint ültünk a tetőn. Megmutattam neki a sarkcsillagot és éreztem, ahogy majd kiugrik a szíve, amint átkarolom. Arról már nem is beszélve, hogy epekedve várta, hogy megcsókoljam.

- Na, király! Hol itt a gond? – érdeklődött Tom értetlenül.

- Te jó ég, Tom! Hogy lehetsz ennyire erkölcstelen? – ült le Bill testvére mellé. – Ez a lány… belehalna, ha egyszer kiderülne, hogy én csak érdekből ismerkedtem meg vele.

- Miért, nem vonzódsz hozzá?

- Érzek valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy ez nem a hülye megállapodásunk miatt van-e. Thea gyönyörű és kedves, de félek, hogy csak érdekből lennék vele. Persze akaratomon kívül, de attól még megbántanám. Azt pedig semmiképp sem akarom. Nem kockáztathatok.

- De ugye nem küldted el őt tegnap? – kérdezte Tom vészjóslóan.

Bill csak lesütötte a szemeit.

- Öcsém, hogy lehetsz ennyire idióta?! – visított fel Tom szinte már természetellenes hangon.

- Mi mást tehettem volna? Majdnem megcsókoltam! – ordított fel Bill. – Ha megteszem, onnan már nincs visszaút! Már így is épp eléggé megbántottam. Az lesz a legjobb, ha többé nem találkozunk.

- Mi van? Hallod te, hogy miket mondasz, öcskös?

- Igen. Nagyon is jól hallom. És Tom, ne próbálj… befolyásolni! – mutatta fel mutatóujját idegesen.

- Jó, jó, jó – tette fel a kezeit Tom. – Tudod mit? Leszarom. Azt csinálsz, amit akarsz.

- Mi? – érdeklődött Bill feszülten.

- Jól hallottad. Te azt csinálsz, amit akarsz. Én viszont… bevetem magam – vigyorodott el eszelősen az idősebb.

- Tessék? Szó sem lehet róla! Tartsd magad távol tőle! – förmedt rá Bill azon nyomban, mint egy ragadozó vadállat, aki a zsákmányát védelmezi.

- Wow, öcsi, nyugi – kacagott fel Tom, majd füttyentett egy nagyot. – Azért remélem te is érzékeled, hogy ez egy kicsit erős…

- Ne is folytasd! – nyögött fel Bill sértődötten.

- Még hogy nem érzel semmit iránta. A francokat! Mindjárt letéped a fejem, csak mert meg…

- Tom, ne merészeld!

- Akkor viszont lendülj akcióba. Beszélj vele, kérj bocsánatot, ennyi. Beléd van zúgva, neked meg bejön. Akkor mire vársz? Ennél egyértelműbb már nem is lehetne!

- De…

- Nincs de! Ne próbálj folyton kifogásokat keresni! – állt fel Tom egy nagyot sóhajtva. – Cselekedj! – kacsintott testvérére, majd elindult az emeletre, azonban a konyhaajtóban még visszafordult: - Ja, amúgy kössz, hogy összetakarítottál.

Bill csak bólintott, majd elgondolkodva, tanácstalanul hátradőlt a székében.

* * *

A szombat nagyon de nagyon lassan telt. Ébredésemtől fogva csakis Rá tudtam gondolni. Annyira csodálatosan indult minden, aztán egy pillanat alatt hirtelen minden rémálommá változott. Hát persze, ilyen az én formám!

Vasárnap délelőtt, mikor már kezdtem érezni, hogy megőrülök az egésztől, megfogadtam, hogy soha többé nem gondolok Rá, és hétfőn nem az lesz az első dolgom, hogy megkérdezem tőle, hogy mi baj történt a bulin. Sőt. Egyáltalán nem megyek oda hozzá, és pont. Szépen elfelejtkezem róla és élem tovább a nyomorult kis életem.

Tudom, hogy a suliban sokan azt gondolják: „Nézd, ott az a csaj! Az apja producer. Kőgazdagok. Aranyélete van!” Pedig ez nem igaz. Az apám ugyan tényleg producer, és valóban gazdagok vagyunk. De ez engem egy cseppet sem érdekel, én csak vissza akarom kapni az édesapámat! A munkája miatt sosincs otthon, és érzem, hogy anyutól is egyre csak távolodik. Félek, hogy elválnak. Azt hiszem, azt nem bírnám ki.

Vasárnap délután takarításba fogtam, miután a történelem leckémre egyáltalán nem bírtam koncentrálni. Aztán szép lassan hétfő reggel lett. Először betegséget akartam színlelni, de végül nem tettem. Nem akartam megfutamodni.

Ahogy beértem az iskola kapuján, szinte már majd’ elájultam az idegeskedéstől. Ide-oda kapkodtam a fejem, hátha megpillantom valahol, de szerencsére nem volt sehol. Szinte éreztem, amint egy hatalmas szikla gördül le a szívemről, mikor megálltam a barátaim mellett a szokásos tölgyfa tövénél.

- Na mi van te kis szupersztár? – vigyorgott rám Eric.

- Tessék? – ráncoltam a homlokom értetlenül.

- Jaj, ne mondd már, hogy nem vetted észre? – kérdezte Becca unottan, miközben kényelmesen elhelyezkedett Eric karjaiban.

- Mi a fenéről beszéltek? Nem értek semmit – ráztam meg a fejem idegesen, mire Rebecca a szemeit forgatta.

- Az egész suli rólad beszél. A Köcsög-Kaulitzok szülinapi bulija. Rémlik? – érdeklődött Bianka gúnyosan.

Meglepetten felhúztam a szemöldököm. Ez pénteken volt. Ma hétfő van. Itt ilyen gyorsan terjednek a hírek?

- Óh…

Ennyire futotta tőlem. Megszólalni sem tudtam.

- Bizony óh… azt rebesgetik könnyű préda lettél és engedtél Billfiú csábításának – szólalt meg Becca.

- Te-tessék?

Na jó, mi van?? Mindenki azt hiszi, lefeküdtem Billel?

- Mit gondolsz, miért bámulnak így? – kérdezte Eric még mindig vigyorogva. – Nézz csak körül!

- Nem… az nem lehet – ráztam meg finoman a fejem, majd körbe pillantottam. Rá kellett jönnöm: tényleg mindenki engem bámul!

- De hát… ez… ez nem igaz! – fakadtam ki dühösen.

- Ezt ne nekünk magyarázd, hanem annak a sok embernek, akik látták, amint szobára mentek! – világosított fel Eric, akin tisztán látszott, hogy szórakoztatja a helyzet.

- Ezt nem hiszem el! Csak beszélgettünk! Még csak meg sem csókolt – tettem hozzá halkan, mire Bianka szinte rám förmedt:

- Te szerelmes vagy az egyik Kaulitzba!

- Ccs! – intettem le, miközben a mutatóujjam az ajkaimhoz emeltem. – Dehogyis! Csak… nem tudom, mit érzek… ez nekem annyira új…

- Hidd el Thea, nem éri meg. Ezek még csak nem is emberek! Ostoba csúszómászók! – magyarázta Becca unottan.

- Hogy beszélhettek róluk így? Nem is ismeritek őket – emeltem fel a hangom egyre idegesebben. – Beszélgettem Billel, igen is sokat és ő egy fantasztikus srác. Egyáltalán nem nagyképű és egoista. Kedves volt velem.

- Thea, nehogy már azt hidd, hogy valaha is érdekelni fogod. Ő egy Kaulitz, te pedig egy senki – nézett rám gúnyosan Bianka.

- Ez rohadt nagy szemétség volt, Bianka! – álltam fel könnyes szemekkel, majd besiettem a mosdóba.

- Ez tényleg durva volt – nézett utánam Becca és Eric.

- Most mi van? Csak megmondtam neki az igazságot.

Legalább tíz percet töltöttem a mosdóban sírva. Vajon Biankának igaza volt? Bill semmit sem akar tőlem? Hiszen miért akarna?! Különben is, ha akarna tőlem valamit, akkor lépett volna ott és akkor a buliban. Vagy nem?

Bő tíz perc elteltével letöröltem a könnyeim, megmostam az arcom hideg vízzel, kicsit rendbe tettem a hajam és elindultam a fizikaterem felé. Újra megfogadtam valamit. Soha többé nem fogok Billre gondolni…