Ahogy a nagykönyvben meg van írva

Részlet egy interjúból:

„- Bill, milyennek képzeled el a nagy Ő-t?

- Őszintén? Nem is tudom… Legyen közvetlen, jó humorú és határozott, tudja, mit akar. Nincsenek olyan kikötéseim, hogy szőke, barna, vagy fekete haja legyen, vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen csak fogjon meg benne valami, nyűgözzön le. Mellesleg szeretném, ha véletlenül ismerkednénk meg. Mondjuk, ha az utcán futnánk össze teljesen váratlanul, az igazán romantikus lenne…”

- Szóval? Milyen volt a hétvégéd?

- Ne is kérdezd! A randim Andrew-val borzalmasra sikeredett.

- Hogy-hogy? Meg mertem volna rá esküdni, hogy ő lesz az igazi – hümmögött a telefonba a lány.

- Ismersz te egyáltalán? – nevetett fel a másik lány kissé keserűen, mire a vonal túlsó végén barátnője morogni kezdett.

- Neked soha semmi nem jó. Most komolyan! Andrew-val mi volt a bajod?

- Hogy mi?! Egész este csak a munkájáról beszélt. Tudod ő ingatlanos, és ez aaannyira érdekes, hogy egész este azon kellett izgulnom, hogy nehogy belefejeljek a tányéromba.

- Jó, egy kicsit talán munkamániás…

- Kicsit?!

- Jó, nagyon! De attól még lehet jófej. Na jó, tudod mit? Van egy munkatársam, Greg…

- Lena, állj! Nem akarok több pasit, oké? Belefáradtam, feladom – emelte fel a szabad kezét indulatosan, amit barátnője persze nem láthatott.

- Mi az, hogy feladod? Ne makacskodj már!

- Lena, jó ez így nekem, szeretek szingli lenni – sóhajtott gondterhelten.

Hazudott. Persze, hogy hazudott. Szeretett volna már találni maga mellé valakit, aki igazán szereti, és aki mellett végre nő lehet. Akitől szeretetet kaphat, amit viszonozhat is, és akivel a világ legboldogabb emberének érezheti magát. Ezzel az egésszel csak egy probléma volt. Hogy az egész már-már lehetetlennek tűnt. Megannyi sikertelen próbálkozás és randi után, már kezdte elhinni, amit még annak idején a gimis, első és egyben az egyetlen barátja mondott neki, mikor szakított vele: „Magányos maradsz örökre! Magányos vénlánykánt fogsz meghalni!”

Lena persze kedves volt, hogy segíteni próbált neki, pont ezért (is) mindennél jobban szerette a lányt, de tényleg úgy érezte, hogy reménytelen az egész.

- Figyi, most be kell ugranom még a Starbucks-ba egy kávéért, úgyhogy le kell, hogy tegyelek. Majd beszélünk! Puszi, szia!

Még bőven az üzlet előtt járt, ám nem óhajtott tovább Lenával vitatkozni. Visszatette a táskájába a mobilt, és továbbsietett a forgalmas utcán.

* * *

- Csá Tom, mondd mit akarsz!

Bill Kaulitz unottan vette fel a telefonját. Végre egyszer rászánta magát, hogy testőrök nélkül kimerészkedjen az utcára egy kicsit levegőzni, erre már szinte az első sarkon csörög a telefonja.

- Csá! Hol a francba vagy? – jött az ideges válasz a vonal másik végéből.

- Kiszellőztetem a fejem, ahogy javasoltad. Testőrök nélkül – sóhajtott egy nagyot az énekes.

- De ugye azért nem vagy teljesen egyedül?

- Tom, nem vagyok hülye! Tobi pár sarokkal arrébb van – magyarázta frusztráltan, majd vett egy mély levegőt – Na és te? Ezért hívtál?

- Ja. Lisával el akartunk hívni moziba, de ezek szerint nem aktuális.

- Most nincs is kedvem a mozihoz, de ti menjetek csak, jó szórakozást!

- Hát jó, köszi! Te meg vigyázz magadra!

- Oké, na cső!

- Cső!

Amint letették, Bill a zsebébe csúsztatta a kis készüléket, majd körülnézett, és mikor épp nem volt nagy a forgalom, átrohant az országúton, az utca túloldalára, hogy célba vegye kedvenc kávézóját. Épp az üzlet elé ért, mikor vele egyidejűleg egy csinos fiatal lány is megállt a bejárat előtt.

Bill szinte megbabonázva figyelte a lányt. Végigmérte tetőtől talpig, amit a lány észre sem vett, hiszen úgy elmerült a táskája átkutatásában, hogy egy pillanatra sem tekintett fel. Magas volt, elegáns, csinos, és rendkívül bájos. Hosszú, hullámos vörös haja volt és fantasztikus alakja.

Egy pillanatra Bill azt hitte, csak álmodik. Ennyi év után talán tényleg találkozik vele. Az igazival. Ez a lány biztos az. Nem lehet véletlen, hogy mindketten pont itt vannak, pont most. Nem lehet véletlen, hogy ezt érzi…

Ekkor a lány hirtelen felnézett, egyenesen a szemeibe. Gyönyörű smaragdzöld szempár nézett egyenesen íriszeibe, amihez foghatót még sosem látott. Rögtön elvarázsolta a tekintet.

A következő pillanatban a lány a bejárat felé indult. Bill, félelmét legyőzve ugyancsak tett pár lépést az üzlet ajtaja felé, majd végül kitárta azt és udvariasan intett a lánynak, hogy fáradjon előre. A lány elmosolyodott, és egy ’köszönöm’ után be is ment, Bill pedig remegő lábakkal követte egyenesen a pultig, ahol is megállt mögötte.

- Egy jegeskávét kérek kevés tejjel! – szólalt meg a csinos lány, majd az egyre csak őt bámuló énekes felé fordult egy pillanatra.

Bill hirtelen elkapta a tekintetét, és az árlistát kezdte fixírozni a falon, így aztán a lány sejtelmesen vigyorogva előrefordult és átvette a rendelt kávéját. Már épp ellépett a pulttól és a kijárat felé igyekezett, mikor meghallotta az énekes hangját:

- Én is ugyanazt kérem, mint a hölgy!

A lány újra elvigyorodott, majd kilépett az üzlet ajtaján.

Bill egy fájdalmas sóhaj közepette átvette a kávéját és szomorúan kisétált az üzletből. Már bánta, hogy nem szólította meg a lányt. Hisz lett volna rá alkalma.

Utoljára még gondolatban leszidta magát, majd indulni készült, mikor is egy ismerős hangot hallott a háta mögül:

- Hey, rocksztár!

Bill meglepetten fordult meg és találta szembe magát a csinos ismerős idegennel.

- Hát ennyire látszik? – tárta szét a karjait a srác egy hatalmas mosollyal ajkain.

- Ez a hatalmas napszemüveg és a baseball sapka csak még inkább árulkodik róla. Feltűnő vagy, az emberek rögtön kiszúrnak – magyarázta a lány egy apró mosollyal és közelebb lépett Billhez. – Elisabeth Davis! – nyújtotta a kezét, amit Bill gyengéden meg is rázott. – De csak simán Beth!

- Örülök Beth!

- Én is örülök, Bill! Ne vedd sértésnek, de merre vannak a testőreid? Nem veszélyes neked egyedül?

- Itt van az egyik, pár saroknyira. Csak éppen… próbáltam egy kicsit egyedül lenni – felelte keserűen Bill, mire a lány együtt érzően felsóhajtott:

- Nehéz lehet neked! Megértem, ha szabadságra vágysz. De azért vigyázz magadra! – mosolygott rá a lány, és végigsimított a karján. – Sajnálom, de most mennem kell! Örülök, hogy találkoztunk – hátrált egy lépést a lány, mire Bill kétségbeesetten szólt hozzá:

- Várj! Találkozhatnánk még?

- Úgy érted lesz-e még folytatása ennek? – mosolygott rá a lány szélesen, mire Bill hevesen bólogatni kezdett.

- Lehet? Van esélyem?

Beth felnevetett a férfi kisfiús hanglejtésén, majd még inkább hátrálni kezdett.

- Mint mondtam, most mennem kell! Viszont ez a kedvenc kávézóm, minden reggel 9-kor itt vagyok a jegeskávémért. Szóval, ha kellek, itt megtalálsz! – kacsintott egyet, majd integetni kezdett. – Minden jót! Vigyázz magadra!

- Te is. Örültem a szerencsének! – kiáltott utána Bill vidáman, mire Beth vissza se fordulva visszakiáltott:

- Én is! – majd végleg eltűnt a sarkon.

Bill mosolyogva megcsóválta a fejét, majd mikor épp a szájához emelte volna a Starbucks-os poharat, amiben a jegeskávéja volt, észrevett egy cetlit, ami a pohár oldalára volt ragasztva. Néhány szám állt rajta és egy üzenet: „ Itt a számom, ha esetleg nem tudnál várni holnapig! :) Csók: Beth”

„Nem mindegy, mit miért, s mikor teszünk, mindennek meg van a maga értelme. Dönthetünk a sorsunkról saját magunk, sőt néha döntenünk is kell, de mind hiába: a sorsunk meg van írva. Mi választjuk az útvonalat, ám végső soron a cél minduntalan ugyanaz.”

/saját idézet/