- Hogy lefeküdtünk, míg ő Amerikában volt.
- Te komolyan elmondtad neki?
- Igen. Miért, baj? Joga van tudni, nem?
- De, csak… most annyira ki van bukva így is. Mindegy, igazad van. Na és hogy fogadta?
- Igazából sejtette. Még csak nem is bízott benned soha…
- Jogosan. Egyébként ő is megcsalt engem, mikor Amerikában volt. Éreztem. Olyan furcsa volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy én helyesen cselekedtem. Undorító dolgot tettünk.
- Figyelj kicsim! Lehet, hogy helytelen volt, de szeretjük egymást. És ha már az undorító dolgoknál tartunk, amit ő tett – hogy megütött –, szerintem ezerszer rosszabb.
- Igazad van, de…
- Nincs de. Na gyere, menjünk be!
- Oké – kiszálltak és besiettek a házba.
Alighogy becsukódott utánuk az ajtó, Bill magához húzta a lányt, és csókok százaival borította be az arcát. Samantha kezei előbb Bill hajába túrtak, majd végigsiklottak a hátán, végig a gerincvonalán, majd megállapodtak a fenekén. Óvatosan belemarkolt, mire a fiú megugrott és felnyögött. Samantha halkan felnevetett.
- Most kinevetsz? – vigyorodott el Bill.
- Nem, dehogy! Isten ments! – karolta át a fiú nyakát és egy újabb csókban forrtak össze.
Bill válaszképp a karjaiba kapta a lányt, és a nappaliba vitte, majd lefektette a kanapéra.
- Most már folytathatjuk, amit elkezdtünk itt a kanapén? – vigyorgott kajánul az énekes.
- Még mindig nem öltöztem át.
- Nem is kell. Elég, ha levesszük ezt a hatalmas ruhát – kezdte bontogatni a lányról az óriási tüllszoknyás menyasszonyi ruhát több-kevesebb sikerrel.
- Na persze. Te kis számító – vigyorodott el a lány is, de azért hagyta magát.
- Én? Dehogy!
- Dehogynem – nevetett a lány.
Ekkor kulcscsörgés hallatszott, majd a bejárati ajtó nyílt, és csukódott. Pár másodperccel később sustorgás, majd cuppogás hallatszott az előszobából. Sam és Bill egymásba gabalyodva teljes csendben és ledermedve várták, mi lesz a folytatás.
- Nem úgy volt, hogy Bill itthon van?
- De, viszont nagyon úgy néz ki, hogy mégse. Szóval miénk a ház.
Bill rögtön felismerte ikre és Abigail hangját, ahogy Samantha is sejtette, hogy ők azok.
- Tudod, mit fogok most tenni veled? – kérdezte Tom sejtelmesen, mire Bill és Samantha elvigyorodtak.
- Nem, fogalmam sincs – nevetett fel kacéran Abigail.
- Először leveszem a pulcsid, aztán leveszem a felsőd, aztán a nadrágod… – magyarázta Tom, miközben hangját egyre több cuppogás kísérte.
- Te jó ég, ezek… – kezdte suttogva Samantha.
- Csak ne itt – fejezte be Bill is vigyorogva.
Eközben Tomék már igencsak belelendültek a dolgokba. Hevesen csókolózva botorkáltak be a nappaliba, és mivel a szobában egy villany sem égett, a szürkületnek hála észre sem vették a kanapén lapuló Samanthát, és a rajta fekvő Billt.
- Menjünk fel – suttogta Abigail.
- Minek? Itt a kanapé.
Samantha és Bill arcáról egy pillanat alatt lefagyott a vigyor, és egyensúlyukat vesztve egy hangos koppanással földet értek a kanapé előtt.
- Mi volt ez? – kérdezte Abi ijedten.
- Fogalmam sincs. Várj! – felelte Tom meglepetten, majd felkapcsolta a villanyt, és rögtön a kanapé irányába nézett. – Ti meg mi a francot csináltok itt? – nézett a földön fekvő Billre, és a rajta elhelyezkedő igencsak hiányos öltözetű barátnőjére.
- Őő… mi csak izé – kezdett fészkelődni a lány zavartan.
- Azt amit Ti! Húú, de fáj a fejem, jól beütöttem – ült fel Bill a fejét simogatva, mikor Samantha lemászott róla.
- Akkor az volt az a nagy koppanás?! Jaj, szegénykém – adott egy rövid csókot kedvesének a pszichológuslány.
- Sam, te… Ti összejöttetek? – nézett Tom öccsére és annak barátnőjére vigyorogva.
- Tom, nem beszélhetnénk meg ezt máskor? – szólalt meg hirtelen Abigail a ruháit szorongatva maga előtt. – Mondjuk, mikor nem csak fehérnemű van rajtam az öcséd és a barátnője előtt.
- ja, de! Tényleg! Ne haragudj – fordult a lányhoz mosolyogva, majd félvállról odaszólt öccsének: - Bill, ne nézz ide! Amúgy Samantha, hol hagytad a menyasszonyi rucid? – tette hozzá még vigyorgva.
- Na, takarodj, mielőtt még megverlek – dobott bátyja után egy papucsot, mire az felsietett az emeletre a barátnője után.
- Ez durva volt – nevetett Sam.
- Az. És vicces.
- Jaj, szívem, sajnálom, hogy rád estem – bújt Billhez a lány bocsánatkérően.
- Semmi baj, baba – mosolyodott el Bill és egy puszit nyomott a lány arcára. – Legalább nem ütötted be magad.
- De te igen.
- Csak egy kicsit.
- Hogy van a fejed?
- Jól, tényleg. Már nem fáj. Na gyere – állt fel Bill és felhúzta a lányt is. – Szerintem menjünk fel a szobámba.
- Oké. Várj, hol vannak a cuccaim?
- Hozom. Az előszobában hagytuk – indult Bill a folyosóra, majd visszatért a táskákkal, és felmentek az emeletre.
Amint beértek Bill szobájába, Samantha azonnal megszólalt.
- Sajnálom.
- Tessék? – kérdezte Bill értetlenül.
- Sajnálom, hogy úgy letámadtalak délután, mikor a költözésről volt szó.
- Mindegy. Nem tartod jó ötletnek, megértettem.
- Nem erről van szó – sétált a fiúhoz és megfogta a kezét. – Egyszerűen csak fontos vagy nekem. Érted? És attól félek, ha most összeköltözünk, akkor… hogy is mondjam… elrontunk valamit.
- De hát ez butaság.
- Tudom. De én mégis így érzem. Te túl fontos vagy nekem, ahhoz, hogy kockáztassak.
- Elfogadom a döntésed, bár nem értelek. De ezzel nincs is semmi baj. Idővel, majd talán ha jobban megismerlek…
Befejezni már nem tudta, mert Sam telefonja csörögni kezdett.
- Ne haragudj – szabadkozott Samantha, majd kikereste telefonját a táskái egyikéből.
Amint a kijelzőre pillantott, menten lefagyott.
- Valami baj van? – érdeklődött Bill értetlenül, mikor a lány farkasszemet nézett a kis kütyüvel, és még csak meg sem mozdult.
- Az anyám az – mutatta fel a telefont. – Ő hív.
Ajajj, éreztem, hogy lesz valami. Ez a Tomos dolog vicces volt xD
VálaszTörlésNagyon várom már a folytatást! :D