Part 3. – False positive

- Bejöhetek?

- Gyere – morogtam, mire belépett.

Késő délután volt már, én pedig az ágyamban tévéztem, hátha kicsit elterelem a gondolataim, tényről, hogy akár terhes is lehetek.

- Hogy vagy?

- Szarul.

- Beszélhetnénk?

- Miről?

- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. Kettőnkről. Ami történt.

- Ittunk, te szomorú voltál, dugtunk. Ennyi.

- Ronnie, ezt te sem gondolod komolyan.

- De igen Bill, ez nagyon is komoly. Kockára tettük a barátságunkat egy nyomorult egyéjszakás kalandért cserébe. Ráadásul nem védekeztünk!

- Te is tudod, hogy ez nem csak egy „dugás” volt. Kívántál engem, akartál engem, akárcsak én téged…

- A pillanatnyi hév, és a Jäger – vágtam rá vállat vonva.

- Most miért hazudsz a képembe?

- Tudod mit, Bill? Egy nagyképű egoista vagy! Attól hogy a fél suli szerelmes beléd, nehogy azt hidd, hogy én is! – álltam fel idegesen.

- Azt hittem barátok vagyunk.

- Hát pont ez az, hogy…

- Akkor miért hazudsz? – vágott a szavamba.

- Hogy én? Hazudok…?

- Igen, képzeld, Tom elmondott mindent!

Tom! Te szent ég! Tudtam, hogy nem tudja tartani a száját. Ezt még nagyon megbánja.

- Nem tudom, miről beszélsz – feleltem, és újra megrántottam a vállam.

- Csupán csak arról, hogy is érzel irántam pontosan. Szerelmes vagy belém Ronnie – mosolyodott el szelíden.

- Tom hazudott! – fordultam el, de szembe fordított magával.

- Te is tisztában vagy vele, hogy nekem nem hazudik.

- Bill, hagyjuk ezt, jó? Nem lehetne minden olyan, mint régen? – kérdeztem fojtott hangon. – Kérlek, ne beszéljünk többet róla, oké?

- Ronnie.

- Bill, kérlek… nekem fontosabb a barátságunk. Ne beszéljünk róla többet! – ültem le újra.

- Na és most mi lesz? – ült mellém óvatosan.

- Vettem esemény utánit. Még nem volt késő. De azért vettem egy tesztet is a biztonság kedvéért.

- És mennyi idő, míg kiderül?

- A menzeszemnek a jövő héten kell megjönnie. Ha késik… megcsinálom a tesztet.

- Mindenképp szólsz, ugye?

- Persze – bólintottam lehajtott fejjel.

- Figyelj Ronnie…

- Igen Bill? – emeltem rá a tekintetem.

- Bárhogy is alakul, tudd, hogy rám számíthatsz, oké?

- Oké – bólintottam, mire egy csókot nyomott a homlokomra, és felállt.

- Akkor én most megyek…

- Rendben, szia!

- Szia!

A következő napokban még csak nem is beszéltünk. Bill hívott egyszer-kétszer, de én nem válaszoltam a hívásaira. Egyedül akartam lenni, egy kicsit gondolkodni. Na, és persze folyton idegeskedtem is. Vajon Bill, hogy viselné, hogy teherbe ejtett? És a szüleim, mit szólnának? Valószínűleg kiakadnának. 17 évesen teherbe esni nem nagy dicsőség.

A következő hét baromi lassan telt. Szerencsére az iskola pont befejeződött, így otthon idegeskedhettem. Szombat délután már kezdtem kétségbeesni, így mikor aztán Bill újra felhívott, végül felvettem.

- Na, végre, Ronnie. Miért nem vetted fel? Egész héten hívtalak.

- Ne haragudj, de szerettem volna egyedül lenni – sóhajtottam gondterhelten.

- Megjött?

- Nem – suttogtam könnyes szemekkel.

- Mindjárt ott vagyok – felelte, majd a vonal megszakadt azon nyomban.

Egy perc sem telt bele, már hallottam is, ahogy a lépcsőn trappol felfelé. Kicsapta az ajtót, én pedig abban a pillanatban a karjai közé vetettem magam. Mélyeket lélegeztem, és próbáltam visszatartani a sírást.

- Nyugalom baba, nem lesz baj – ringatott finoman.

- Már hogyne lenne, Bill? – kérdeztem szánakozva.

- Biztos bevetted azt az esemény utáni izét?

- Hogy kérdezhetsz ilyet? – löktem el magamtól. – Azért nem vagyok teljesen hülye.

- Jó, ne haragudj, csak… ideges vagyok, hülye vagyok…

- Megcsinálom a tesztet – szólaltam meg hirtelen.

- Oké. Itt maradjak veled?

- Megtennéd?

- Ne butáskodj már, hát persze.

- Akkor mindjárt jövök – suttogtam, mire magához húzott, és szorosan átölelt.

- Bármi is történjék, túl leszünk rajta, oké? – suttogott a fülembe, mire csak bólintani tudtam.

Elengedett, én pedig bezárkóztam a fürdőbe. Úgy remegett a kezem, hogy alig bírtam kibontani a tesztet. Elolvastam a használati utasítást, megcsináltam, majd a teszttel a kezemben újra visszamentem Billhez a szobámba. Amint nyitottam az ajtót, felpattant az ágyról, és kíváncsian, már-már számon kérően pillantott rám.

- Na?

- Még várni kell.

- Mennyit? – huppant vissza az ágyamra.

- 5 percet – ültem le mellé.

Csend telepedett közénk, minden egyes szívdobbanásunkat tisztán hallani véltem. Oldalra pillantottam, Bill egyre csak a tesztet fixírozta.

- Hiába szuggerálod, attól még nem fog hamarabb eredményt mutatni – mosolyodtam el.

- Tudom, de… mi lesz, ha pozitív? – szólalt meg halkan és szórakozottan, mire lefagyott az arcomról a mosoly.

- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem. – De mindenképp felnevelem – tettem hozzá még utólag.

- Gondoltam. Lejárt az idő.

- Nem merem megnézni – szorítottam össze a szemeim. – Megnézed?

- Ő… oké. Hogy kell nézni?

- Nézd meg hány csík van rajta.

- A két csík ugye nem azt jelenti, hogy ikreink lesznek?

- Tessék?! – pattantak fel a szemeim. – Két csík van rajta? – néztem hirtelen a tesztre.

- Igen, miért az mit jelent? – nézett rám nagy szemekkel, mikor kivettem a kezéből.

Nagyot nyeltem, mire szinte összerezzent.

- Azt jelenti… azt jelenti, hogy terhes vagyok – suttogtam fojtott hangon.

- De hát, beszedted azt az izét is. Az esemény utánit. Azt mondtad, még nem volt késő.

- Igen. De az csak 78-80%-ban biztonságos – feleltem halkan és a hangom elcsuklott.

- Jó, oké, nyugi – ölelt magához hirtelen. – Figyelj, ez nem a világ vége.

- Bill, 17 éves vagyok, te pedig 18. Mindketten iskolába járunk, és gyerekünk lesz! – taglaltam idegesen, majd leültem az ágyra. – A legjobb barátom voltál – suttogtam.

- Most is az vagyok.

Hát persze. A barátom. Csak a barátom!

- Nézd, Ronnie – ült le mellém, és folytatta. – Ami történt, az… az nyilvánvalóan hiba volt. Egy baleset…

- Baleset?! Hiba?! Egy gyereket nem lehet csak így elintézni! „Ohh, igen, felcsináltalak, de sebaj, megesik! Csináljunk úgy mintha nem is történt volna semmi!” Mindent a szőnyeg alá söpörni, mi? Ez vagy te, Bill Kaulitz! Egy szemét aljas dög!

Torkom szakadtából ordítottam, megfeledkezve arról, hogy a szüleim a földszinten tartózkodnak, és lehet, hogy minden egyes szavamat hallják. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak az, hogy Billben mekkorát csalódtam, és hogy mégis hogy viselkedhet ilyen éretlenül és gyerekesen. A könnyeim patakokban folytak, ő pedig csak nézett rám. Értetlenül és szánakozva. Mintha ő nem is tehetne semmiről.

- Ronnie, én…

- Takarodj innen! – üvöltöttem rá.

Egyáltalán nem voltam kíváncsi a magyarázkodására.

- Soha többé nem akarlak látni! Hagyj békén, tűnj innen! – folytattam zokogva, majd kilöktem a szobám ajtaján, és becsaptam utána.

Mit is képzeltem. Szomorú volt Rosalie miatt és én pont kapóra jöttem.

- Csakhogy hiba csúszott apu számításaiba, nem igaz? – suttogtam, miközben óvatosan végigsimítottam a hasamon. – Ne félj kicsikém, minden rendben lesz…

Másnap reggel kaptam egy sms-t Billtől, amiben leírta, mennyire sajnálja, a történteket, és hogy 100%-ig mellettem áll. Nem igazán hatott meg a dolog. Viszont harmadnap, mikor végre rászántam magam, hogy elmenjek a nőgyógyászomhoz, igencsak meglepő eredményt közölt:

- Ön nem állapotos.