Part 2. – Imprudent action

- Na, mit csináljunk?

- Nem tudom – dőltem le az ágyára szétterülve.

- Akkor igyunk! – vette kezeibe a Jägermeisteres üveget meg két zacskó chipset, és az erkély felé indult.

- Oké – indultam meg utána én is.

Lábainkat lelógatva leültünk a kis emeleti teraszra, és iszogatni meg beszélgetni kezdtünk.

- De most komolyan, mi jó azon az együttesen? Semmi!

- Mégis megnyerték a suli tehetségkutatóját! És most felléphetnek a suli-bálon – kortyolt bele még egyet a Jägeres üvegbe keserű ábrázattal, majd átnyújtotta nekem.

- Az lehet, de csak mert apucinak rengeteg pénze van, és támogatja a sulit. Ti ezerszer jobbak voltatok, és ezt bárkitől megkérdezheted.

- Elfogult vagy velünk szemben – mosolygott rám.

- Dehogy! Hidd el nekem Bill, hogy egyszer még sokra viszitek! Majd emlékezz, mit mondtam! – hadonásztam az üveggel, mire nevetve kivette a kezemből, megitta az utolsó kortyot, majd letette maga mellé. – Nem hiszel nekem? – kérdeztem sértődötten, kissé indulatosan.

Ha iszom, képes vagyok azt hinni, hogy csakis nekem lehet igazam, és rendre azt hiszem, hogy mindenki gúnyt űz belőlem. Bár most még nem volt vészes a helyzet, hiszen nem voltam részeg, csak spicces.

- De, hiszek neked, baba! – mosolygott rám, és egy puszit nyomott az arcomra. – Tudod, azért van jó oldala is annak, hogy szakítottunk Rosalieval. Így több időt tölthetünk együtt. Úgysem igazán bírtátok egymást…

- Hát igen, milyen szépen fogalmazol. De megígértél valamit, ha nem tévedek. Ne beszéljünk róla, az a lány meg sem érdemelt téged!

- Igazad van. Még jó, hogy te itt vagy nekem – mosolygott a szemeimbe, mire mosolyát viszonozva válaszoltam neki.

- Ameddig csak szükséged van rám.

Újra az ajkaimhoz hajolt, és egy aprócska csókot lehelt rájuk. Ám ez más volt, mint az eddigiek. Nem tartott tovább öt másodpercnél, mégis ebben a csókban benne volt minden: barátság, szeretet, törődés, félelem, vonzalom, és nem legutolsó sorban szenvedély… Éreztem. Ez már nem az a baráti szájra puszi volt, mint régen. Ez annál már sokkal több volt…

- Hozok sört – pattantam fel, amint elhajolt az arcomtól.

Bepánikoltam. Ő csak bólintott, majd mikor bementem az erkélyajtón, még hallottam, amint felsóhajt.

Te jó ég, mi a fene volt ez? Ő is érezte? Vagy csak én? Csak nekem volt teljesen olyan, mintha legalább tíz méterrel a föld fölött lebegnék? Mintha nem létezne senki és semmi más, csak ő és én? Te úristen, miről beszélek? Nem érezhetek iránta így! Ő a legjobb barátom. Elég volt! Veronica Schmidt, ezt azonnal verd ki a fejedből! De mégis mit tegyek? Csináljak úgy, mintha nem történt volna semmi? Igen, ez lesz a legjobb megoldás.

Felkaptam két sört, és visszamentem. Épp akkor gyújtott rá, én pedig leültem mellé. Rám nézett, és épp megszólalt volna, mikor gyorsan a kezébe nyomtam az egyik sört.

- Itt a sör.

- Köszi – mosolyodott el. – Mi a baj? Olyan rossz kedved lett.

- Nem, csak elgondolkodtam – vágtam rá gyorsan, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Na és min? – kérdezte kíváncsian, mintha leplezni tudná, hogy nem hisz nekem.

Nagyot sóhajtottam, és csak azután válaszoltam.

- Azon, hogy mit csináljunk. Kezdem unni a fejem – nem hiszem el, hogy hazudtam neki.

Életemben először, és úgy tűnt el is hitte. Vagy legalábbis úgy csinált.

- Bemehetünk filmet nézni, ha gondolod. Végül is már tizenegy óra, és gondolom még aludni is akarunk.

- Oké, akkor menjünk filmet nézni – álltam fel, majd belekortyoltam volna a sörömbe, de akkor vettem csak észre, hogy elfogyott. Nem egészen tíz perc alatt megittam fél liter sört? Mi a fene van velem?

- Mi van? – nézett rám vigyorogva Bill. – Olyan képet vágsz, mint aki ufót látott – jegyezte meg nevetve, majd letette az asztalra az üres sörös dobozát. Te jó ég, úgy iszok, mint egy srác!

- Semmi – ráztam meg a fejem. – Na, menjünk filmet nézni.

- Menjünk – mosolyodott el.

Bementünk a szobájába, én leültem az ágyra, ő pedig elővette a dvd-ket.

- Melyiket nézzük? – pillantott rám.

- Nem tudom. Szerinted?

- Szerintem nézzük ezt az új horrorfilmet.

- Oké – bólogattam, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyán, hátamat a falnak vetve. Berakta a filmet, majd ő is mellém ült. Egy darabig semmi problémám nem volt ezzel a felállással, csendben néztük a filmet, néha-néha megrezzentem, mire Bill – a szemem sarkából láttam – elvigyorodott. Komolyan mondom utólag már átkoztam magam, hogy engedtem neki bekapcsolni azt a borzalmat. Egyszerre volt ijesztő, és undorítóan véres. Egy idő után aztán arra lettem figyelmes, hogy egyre közelebb ültem hozzá, és végül az egyik résznél, úgy megijedtem, hogy a nyakába csimpaszkodtam, és a mellkasába fúrtam a fejem.

- Hey, baba – suttogta gyengéden, és elkezdte a hátam simogatni.

- Ne haragudj – suttogtam vissza remegve.

- Baba, én azt hittem bírod az ilyen filmeket – mosolyodott el.

Tisztán éreztem, hogy szórakoztatja a helyzet.

- Én is, de úgy látszik az alkohol rossz hatással van rám – mormogtam még mindig a mellkasának dőlve.

Felnevetett gyermeteg hanglejtésemen, majd illedelmesen megkérdezte:

- Kikapcsoljam?

- Nem, nem kell – vágtam rá. – Kibírom.

- Biztos? – simított ki egy hajtincset az arcomból, mire bólogatni kezdtem.

- Makacs – vigyorgott, majd egy gyors puszit nyomott a számra. A hirtelen jött érzéstől, mely egy pillanat alatt legyengítette a testemet, még a szemeim is lecsukódtak. Aztán olyasmi történt, amiről azt hittem egy pillanatig, hogy csak álmodom.

Már épp észbe kaptam, hogy mennyire elragadtattam magam, de még mielőtt kinyithattam volna a pilláim, újra az ajkait éreztem az enyémeken. Ám ez teljesen más volt. Nem csak szimplán szájon puszilt. Megcsókolt. Úgy igazán. Mint a barátnőjét!

Ellenkezni akartam. Egy hang végig ott motoszkált a fejemben, hogy ez a világon a legeslegbutább dolog, amit csak tehetünk, de egyszerűen nem bírtam elszakadni tőle. Egyre vadabbul csókolt, már szinte levegőt is alig vettünk. Még erősebben magához szorított, majd óvatosan hanyatt döntött az ágyon, és úgy csókolt tovább. Már szinte önkívületi állapotba kerültem csókjaitól, melyekkel időközben elhalmozta a nyakamat is. Sóhajtozva túrtam a hajába, és húztam még inkább magamhoz. Az illata egyszerűen leírhatatlan volt, szinte kábulatba ejtett, én pedig minden észérv ellenére segítettem neki megszabadulni a ruháinktól, csak arra tudtam gondolni, mennyire csodálatos érzés érezni Őt…

A szemeimbe tűző napfényre ébredtem. Hunyorogva néztem körül a szobában. A tévé halkan szólt. Miért nem kapcsoltuk ki? Ez volt az első gondolatom. Oldalra pillantottam, ahol Bill édesdeden szundított. Milyen aranyos, tűnődtem el, és abban a pillanatban belém hasított az elmúlt éjjel egyik emlékképe. Bill megcsókolt. És mi…

- Úristen – ültem fel az ágyban hirtelen, és félve a takaró alá néztem. Fehérnemű volt rajtam. – Hála az égnek – dőltem vissza egy nagy sóhaj kíséretében. – Csak álom volt. – Hirtelen belenyilallt a fájdalom a fejembe. – Rohadt Jäger – motyogtam, mire Bill mocorogni kezdett mellettem.

- Ronnie – morogta egy kis csend után.

- Hm?

- Másnapos vagy?

- Egy kicsit.

- Emlékszel, mi volt az éjjel? – fordult felém, mire én is szembe fordultam vele.

- Persze – feleltem nemes egyszerűséggel, mintha az olyan természetes lenne. Pedig ködös volt a tegnap este…

- Rendelek kávét anyutól – motyogta álmosan és felállt, én pedig abban a pillanatban felsikkantottam. Szerencsére még pont időben a szám elé tettem a kezem, és elfordultam.

- Bill, te meztelen vagy!

- Igen, én…

- Vegyél fel valamit – nyögtem fel, mire hallottam, hogy matatni kezd. Felvette az alsónadrágját.

- Ide nézhetsz.

- Bill, mi ez az egész? – fakadtam ki, és lassan megfordultam.

- Azt mondtad, emlékszel mi volt tegnap! – förmedt rám ő is.

- Miért vagy meztelen? – taglaltam idegesen.

- Lövésed sincs? – gúnyolódott.

- Te jó isten… azt hittem, csak álom volt – motyogtam magam elé.

- Hát baba, akkor mindketten ugyanazt álmodtuk – ült le mellém. – Amúgy meg, nem tűnt irreálisnak, sőt…

- Befejezed, vagy felképeljelek? Úristen, mit tettünk! – sóhajtottam fel. – Te jó ég! Várjunk csak! Ugye védekeztünk?

- Az igazság az…

- Bill, ne idegesíts fel!

- Nem emlékszem – vakarta meg a tarkóját.

- Tessék?! Nem emlékszel?

- Olyan gyorsan történt minden, és…

- Bill, felfogtad te, mit műveltünk? Légy oly szíves, és válaszolj! Volt rajtad gumi? – ahhoz képest, milyen rohadtul ideges voltam, elég nyugodt hangnemet folytattam. Bill idegesen a hajába túrt.

- Nem, nem volt.

- Hát ez remek – morogtam idegesen.

- Nézd Ronnie, sajnálom…

- A legjobb lesz, ha most elmegyek – kezdtem el öltözködni.

- Ronnie…

- Ne most Bill! – mordultam rá, felkapkodtam magamra a ruháim, felkaptam a táskám, és már indultam is.

- Ronnie, te vagy az? – szólt ki a konyhából Simone, mikor a nappaliba értem.

- Igen – feleltem lehunyt szemekkel.

- Már mész is? – jött ki egy konyharuhával a kezében.

- Igen, anyu az előbb hívott, hogy mennem kell.

- De hát most beszéltem anyukáddal az udvaron. Nem említette. Történt valami?

- Nem. Semmi – feleltem elcsukló hangon.

- Összevesztetek?

- Ne haragudj Sim, de tényleg mennem kell. Köszönöm, hogy maradhattam. Szia – hadartam, majd elsiettem.

Rettentően megijedtem. Annyi minden kavargott a fejemben. Lefeküdtem Billel. És nem védekeztünk. Mi van, ha terhes vagyok? Mi lesz ezután? Hogy fogunk egymás szemébe nézni? Hogy leszünk ezek után legjobb barátok? Te jó ég, még a gondolatába is beleborzongok. Szeretem őt, és nem veszíthetem el egy ilyen dolog miatt!

Miután sikerült valamennyire lenyugodnom, elmentem az orvosomhoz esemény utáni tablettáért. Talán még nem késő. Nem lehetek terhes. Az tönkre tenné mindkettőnk életét…