- Szia! – köszönt barátságosan.
- Öhm… sz-szia… azt hiszem eltévesztettem a szobaszámot… – mondtam és már fordultam is volna meg, de a lány közbeszólt.
- Nem biztos az! Kit keresel?
- Billt! – feleltem bátortalanul.
- Bill Kaulitz? Akkor jó helyen jársz. Itt van, csak most épp öltözik – pillantott hátra. – Nem jössz be? Megvárhatod – mosolygott rám.
Öltözik?! Te Úristen! Mit csinálhattak ezek kettesben itt? Na, van 1-2 tippem…
- Nem köszi, azt hiszem, inkább megyek – mondtam és már indultam volna, de ekkor a háttérben megjelent Bill, aki épp akkor csatolta be a nadrágja övcsatját.
- Hilary! – nézett rám nagy szemekkel.
- Szia Bill! – hajtottam le a fejem. - Azt hiszem, rosszkor jöttem. Megyek is – hadartam, és elindultam a lift felé.
- Hilary, várj! Nem jöttél rosszkor. Félreértetted a dolgot – kiabált, miközben futott utánam.
A lift ajtajánál épp utolért és megfogta a kezem.
- Figyelj Bill! Nem kell magyarázkodnod. Végülis mi nem is jártunk hivatalosan. Csak… én azt hittem szeretsz. De… ezek szerint nem… – halkult el a hangom, miközben megpróbáltam visszafojtani a sírást.
- Dehogyis! Te teljesen félreértetted! Szeretlek! Svenja az unokahúgom – magyarázta nevetve, mire felkaptam a fejem.
- Az unokahúgod? – ismételtem bizonytalanul. – De hát azt mondta, hogy öltözöl és… és…
- Mert úgyis volt. Tudom kicsit félreérthető a helyzet, de… Öltöztem, készülődtem. Épp hozzád. Svenja eljött meglátogatni, és beszélgettünk. Rólad. Svenja ajánlotta, hogy menjek el hozzád bocsánatot kérni, tudod a leveles dolog miatt… Bunkó voltam… – túrt a hajába.
- Te jó ég! – csaptam a homlokomra. – Bill! Én annyira sajnálom! Hogy mekkora hülye vagyok! Annyira szégyellem magam! Úristen! Meg tudsz nekem bocsátani? – néztem rá könyörögve.
- Hát persze. Megértem, hogy féltékeny voltál. A dolog nagyon úgy jött ki, meg Svenjára nem is nehéz, de azért nyugi nem fogok kikezdeni az unokahúgommal – mosolygott.
- Jól van, tudom! De ő annyira szép és…
- Majdnem annyira, mint Te. Állati csinos vagy – mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszi – pirultam el.
- Na, gyere! Bemutatlak Svenjának – fogta meg a kezem, majd visszamentünk a szobába.
- Svenja! Ő itt Hilary. Akiről meséltem – mutatott be a mosolygó lánynak.
- Szia – nyújtotta a kezét, mire kezet fogtunk és adott 2 puszit. – Bill rengeteget mesélt rólad. Mondta, hogy szép vagy. De hogy ennyire?!
- Te is gyönyörű vagy. Bár Bill nem mesélt rólad – néztem Billre mosolyogva.
- Hát köszi szépen. Jól van Bill Kaulitz! Ezt megjegyeztem! – játszotta a sértődöttet a lány, de aztán végül elnevette magát. – Na, jól van. Hagylak titeket. Azt hiszem, van 1-2 dolog, amit meg kell beszélnetek. Csak hajrá! – mutatta fel a hüvelykujját. – Én megyek, meglepem Tomot. Sziasztok! Aztán legyetek ám rosszak! Puszi! – vigyorgott és már be is csukta maga után az ajtót.
- Hát ő lenne Svenja! – mosolygott Bill.
- Nagyon aranyos lány.
- És egy kicsit bolond. Kaulitz-vonás – nevetett Bill. – De, hogy-hogy itt? Azt hittem haragszol rám.
- Tudod, rájöttem valamire. Egy kapcsolatnak a bizalom az alapja. Ha ezt már az elején elrontjuk, akkor szinte biztos, hogy ennek a kapcsolatnak rossz vége lesz. Tudod én nem akarok titkolózni előtted – néztem mélyen a szemébe.
- Egyet értek. Én sem előtted – bólintott.
- Úgyhogy arra gondoltam, hogy megmagyarázom ezt az egész leveles dolgot. Üljünk le, rendben? – néztem még mindig rá.
- Oké.
Úgy is tettünk.
- Tehát, kezdem az egészet előröl. A nevem Hilary Aubrey Fleming. Apám 2 éve halt meg, anyám pedig közel 3 hónapja. Tőle származik a levél. Ő pedig, mint tudod nagyon jó barátnője volt anyukádnak. Remélem így már érted a leveles dolgot.
- Igen. Értem. És sajnálom… a szüleid! – mondta halkan.
- Még nincs vége – folytattam. – Van még valami. Pontosabban még valaki. Adam. Az exem. Fél éve szakítottunk, mikor is megcsalt és megerőszakolt – mondtam a végét szinte már suttogva, közben pár könnycsepp gördült le az arcomon.
- Úristen! Szegénykém! – húzódott közelebb és átölelt.
- Még azóta is követ! Itt van Németországban. Mikor Tommal vacsoráztunk, akkor találkoztunk vele. Eljött utánam Amerikából. Bill! Tudnod kell, hogy én már nem szeretem. És akármit is tervez, nem megyek vissza hozzá – bújtam szorosan hozzá.
- Tudom! Én pedig nem csalnálak meg. 3 éve nem volt barátnőm. 3 éve nem voltam lánnyal. Még ÚGY sem! Pont mióta Sandra elment… – hajtotta le a fejét.
- Bill. Tudom… – jegyeztem meg halkan.
- Honnan? – kapta fel a fejét.
- Tomtól. De kérlek, ne hibáztasd őt! Nem akarta elmondani, de én erősködtem – tettem hozzá gyorsan.
- Szóval elmondott… mindent? – kérdezte halkan.
- Igen – bólintottam. – Mindent! És nagyon sajnálom… – csuklott el a hangom.
- Nem… nem érdekes – nyögte ki a sírástól elfojtott hangon.
- Bill! Én szeretlek – mondtam ki végre, mire felkapta a fejét.
A szemében egy könnycsepp csillant meg.
- Ezt… még… nem mondtad – hebegte, miközben mosolyra húzta a száját.
Én is visszamosolyogtam rá.
- Tudom! De most mondom! Szeretlek!
- Én is téged! – felelte, majd szenvedélyesen megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése