14. rész

Másnap délelőtt nem volt semmi dolgom, ezért úgy döntöttem, elmegyek vásárolni. Éppen az egyik butikban nézelődtem a ruhák közt, mikor megszólalt a mobilom.

- Igen, tessék! – vettem fel.

- Szia Hilary, Tom vagyok - hallottam meg a rasztás hangját a vonal másik végéből.

- Nahát, szia Tom! Mit szeretnél? – kérdeztem meglepetten, bár sejtettem miről akar "dumcsizni" velem.

- Beszélhetnénk? A tegnapról… – felelte a rasztás.

- Mégis miről? – sóhajtottam.

- Billről – vágta rá. – Nagyon fontos lenne…

- Na jó – sóhajtottam. – Hol találkozzunk?

- Otthon vagy most?

- Nem, de máris indulok! Gyere hozzám! Oké?

- Oké. Rendben. Szia.

- Szia - suttogtam már csak úgy magamnak.

Gyorsan fizettem, majd kisiettem a boltból. Bevágódtam a kocsimba és már útban is voltam hazafelé. A házam előtt már 1 fekete Cadillac parkolt, aztán feltűnt Tom is, aki a kapu előtt várakozott.

- Szia – köszöntem az ácsorgó fiúnak, mikor kiszálltam a kocsimból, majd adtam neki 2 puszit.

- Szia – mosolyodott el.

- Hát akkor, menjünk be – mosolyogtam a gitárosra, majd egy szó nélkül bementünk a házba és rögtön megcéloztuk a kanapét.

- Kérsz inni, vagy valami? – kérdeztem.

- Nem, köszi, nem kell semmi – hadarta türelmetlenül.

- Hát jó! Szóval? – néztem rá kérdően.

Tudtam hogy tovább nem húzhatom az időt. Muszáj beszélnünk, inkább essünk túl rajta.

- Billről van szó! Szeret téged! – vágta rá rögtön.

Ekkor felsóhajtottam.

- Tudtam!

- Hilary! Tegnap, mikor elküldted… elment valahová! A telefonját kikapcsolta, még csak felhívni sem tudtam. Aggódtam érte! Aztán éjfél után végre hazabotorkált… részegen!

- És ez engem miért nem lep meg?! A pasik már csak ilyenek – forgattam a szemeim.

- Lehet! De Bill nem ilyen volt! Hát nem érted?! Végre egyszer szerelmes… érzem… érzem, hogy végre tud szeretni egy lányt először azóta, hogy – harapta el a mondatot.

- Mióta? – kaptam fel a fejem, mivel eddig a szőnyeget bámultam. Tom lehajtotta a fejét és mélyen hallgatott. – Tom! – emeltem fel a fejét. – Mióta?

- Ezt igazából, nem szabadna elmondanom – vakarta a fejét tanácstalanul.

- Kérlek, Tom! Mondd el nekem! Bennem megbízhatsz! – győzködtem.

- Hát jó! De ígérd meg, hogy hallgatsz róla! Bill nem szereti felhozni a témát…

- Oké! Rendben – bólogattam.

- Nos… Mindez már 3 éve történt. Bill megismerkedett egy lánnyal, Sandrával. Rögtön egymásba szerettek. Igazi nagybetűs szerelem volt az övék. Imádták egymást és ez látszott is rajtuk. Éjjel-nappal együtt voltak. Nem egy turnéra is elkísért minket Sandra. Még talán soha nem láttam Billt olyan boldognak, mint akkor. Persze a kapcsolatuk titkos volt. Úgy tűnt, semmi és senki sem választhatja szét őket. De mégis megtörtént. Sandra és Bill éppen moziba mentek. Bill, frissen kapott jogosítványával és ugyancsak frissen vett kocsijával kápráztatta el a lányt. Azonban hazafelé menet megtörtént a baj. Hirtelen jött egy kocsi… a semmiből. Elaludt a sofőr a volánnál és átment a másik sávba. Bill túlélte néhány apróbb sérüléssel, de Sandra… Sandra meghalt.

- Úristen! – tettem a kezem a szám elé, miközben könnyek szöktek a szemembe.

- Bill magát okolta a történtek miatt és úgy érzem, ez a mai napig így van. Ezután Bill egy évig rettenetesen nézett ki. Pszichológushoz kellett járnia, de az sem sokat segített. Végül ugyan túltette magát rajta, de Sandra óta egy barátnője sem volt. Sőt egy lánnyal se beszélt, kivéve ha elkerülhetetlennek bizonyult. Aztán most, mióta megismert téged, mintha kicserélték volna…

- A média és sajtó hogy-hogy nem tudott erről az egészről? – tereltem a szót.

- Mindenki, aki tudott a balesetről, le lett fizetve. Így valamennyire el tudták tusolni az ügyet. De a koncertek, fellépések sorban le lettek mondva, mindig valami más indokra hivatkozva. Persze mindegyik Bill miatt lett lemondva. Nagyon kivolt, de aztán talpra állt és elhatározta, hogy tovább csinálja és nem veszíti el a második szerelmét is, a zenét.

- Értem! Hát ez… nem is tudom, mit mondjak…

- Hilary! Mondd meg őszintén! Szereted Billt? – kérdezte Tom hirtelen és komolyan.

- Tom, ez nem ilyen egyszerű…

- De igen! Ilyen egyszerű! – vágott a szavamba. – Szereted? Igen vagy nem!

- Nem tudom… azt hiszem igen – mondtam bizonytalanul.

- Akkor meg? Mi itt a probléma? Miért utasítod folyton vissza?! – kérdezte szemöldökét felvonva.

- Mondom, hogy nem ilyen egyszerű! Szeretem Billt, de egyszerűen félek. Félek a csalódástól… félek mindentől, ami a szerelemmel kapcsolatos!

- De mégis miért? – nézett mélyen a szemembe.

- Adam miatt! – válaszoltam halkan.

- Ki miatt? – ráncolta a homlokát, mit sem értve.

- Adam! Az expasim! Tudod, akivel az étteremben találkoztunk! – magyaráztam.

- Ja! Igen! De miért? Mi van vele? – nézett rám Tom, még mindig feszült figyelemmel.

- Erről nehéz beszélnem – mondtam halkan és egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Hilary, mi a baj? – térdelt le elém Tom és letörölte a könnyeim.

Közben mélyen a szemeimbe nézett. – Bántott? - kérdezte ő is halkabban.

Én csak némán bólintottam.

- Elmondod? Vagy inkább nem szeretnéd – kérdezte együttérzően.

- Elmondom! – válaszoltam. – Adam és én kb. fél éve jártunk, amikor egyik nap Adamhez mentem és rajtakaptam őt a munkatársnőjével. Rögtön elrohantam, de Adam persze utánam jött mentegetőzni. Hogy ez volt az első és egyben az utolsó, hogy többet nem fordul elő… na persze… Nem hittem neki és szakítottam vele. Aztán pár nappal később feljött a lakásomra, részegen. És… és rögtön nekem esett… és én csak sírtam és sírtam, nem tudtam mit csinálni… olyan durva volt… - suttogtam remegve, miközben a könnyeim záporesőként hullottak.

- Jaj szegénykém! – ölelt át Tom és egy puszit nyomott a fejemre.

Én csak szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam.

- Rettenetes volt – suttogtam szipogva.

- Elhiszem – szorított még jobban magához.

- Ezért félek egy újabb kapcsolattól. Érted? – toltam el egy kicsit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Értem, de Bill szeret! És ha te is szereted, akkor semmi okod a félelemre. Bill nem olyan, mint Adam. Még soha nem láttam olyan embert, aki annyira tisztelte volna a nőket, mint Bill. Soha nem bántana. Ebben biztos vagyok! – simogatta meg az arcom. – Gondolkozz el ezen egy kicsit és adj esélyt magatoknak! Rendben? Gondolkozz! – suttogta az utolsó szót, mire én félénken bólintottam. – Sajnálom, de nekem most mennem kell – nézett a telefonjára kissé bizonytalanul. Itt hagyhatlak? Nem lesz baj?

- Nem, dehogy, menj csak! Jól vagyok! – eröltettem egy mosolyt az ajkaimra.

- Biztos?

- Igen – feleltem, mire adott 2 puszit, majd felállt.

- Kikísérlek! – álltam volna fel, de leintett.

- Hagyd csak! Egyedül is kitalálok – mosolyodott el. – Szia! - köszönt el, majd eltűnt a folyosón.

Pár másodperccel később pedig már hallottam is, ahogy csukódik a bejárati ajtó. Elment. És azt mondta, szerinte Bill igazán szeret. Valóban így van? Egy darabig még gondolkodtam Tom szavain, majd elálmosodtam, ezért felmentem a szobámba, megfürödtem és lefeküdtem. Nem sokra rá, el is aludtam. Éjjel viszont nagy hangzavarra keltem…