Főoldal Für Immer Jetzt Barátság & Szerelem Cruel Intention Novelláim TH-Musik+X kiállítás Vendégkönyv

2010. december 13., hétfő

7. rész

Én már nagyban készülődtem, sőt már majdnem kész is voltam. Egy fekete farmert vettem fel, egy narancssárga pántnélküli toppal. Hozzá egy fekete balettcipőt és egy pár kiegészítőt. Gyorsan sminkeltem és kivasaltam a hajam, aztán végül egy kis parfüm és már kész is voltam. Pontban fél 8-kor csengettek.

- Jó estét! – köszönt Tom mosolyogva.

- Jó estét! Percre pontosan – mosolyogtam elismerően.

- Hát… igyekszik az ember. Amúgy gyönyörűen néz ki ma este – nézett végig rajtam, mire kissé sértetten néztem rá.

- Ma este?!

Direkt zavarba akartam hozni, ami sikerült is, hiszen zavarodottan mentegetőzni kezdett.

- Úgy értem, nem csak ma este, máskor is! Csak ma különlegesen gyönyörű.

Alig bírtam ki, hogy ne nevessek fel.

- Akkor? Megyünk? – kérdeztem.

- Persze – felelte, majd bezártam az ajtót és elindultunk a kocsija felé.

- Nocsak! Egy Cadillac Escalade – mosolyogtam.

- Kegyed talán így ért az autókhoz? – mosolygott a rasztás is, miközben kinyitotta nekem a kocsiajtót.

- Hát… mondjuk úgy, hogy szeretem őket – válaszoltam.

Nem sokat utaztunk a kocsival, de szinte végig csend volt. Tom néha próbált beszélgetést kezdeményezni, de mind hiába, alig volt közös témánk. Kb. 10 perc elteltével végre megérkeztünk egy étteremhez és végre kiszálltunk a kocsiból. Mikor bementünk, megmutatták, merre van az asztalunk, amit Tom már lefoglalt, majd mindketten rendeltünk. Tom rendelt egy üveg pezsgőt is, sőt később bort is. Az étteremben már nyoma sem volt a kocsiban tapasztalt kínos csendnek. Főleg miután legurítottunk néhány pohár pezsgőt. Éreztem, hogy egyre felszabadultabb vagyok. Éppen elmélyülten beszélgettünk Tommal, mikor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül:

- Nahát! Hilary! Micsoda meglepetés!

- Adam?! Mit keresel te itt? – kérdeztem vissza meglepődötten és egyben idegesen.

- Ezt én is kérdezhetném tőled! Ő kicsoda? A pasid? – mutatott Tomra, mire én felálltam az asztaltól.

- Nem. Ő csak egy barátom. És különben sincs hozzá semmi közöd! Mi már épp indulni is akartunk. Ugye Tom? – néztem rá az „enyhén” meglepődött rasztásra.

- Öhm… igen?! – állt fel ő is és odajött mellém.

- Miattam nem kell elmennetek – mosolygott gúnyosan Adam.

Eközben Tom intett a pincérnek és fizetett.

- Nem miattad megyünk. Már nem érdekelsz – közöltem ridegen.

- Menjünk – szólt közbe Tom, majd kézen ragadott és kivezetett az étteremből. – Ez meg mi volt? – kérdezte, miközben beültünk a kocsiba.

- Nem mi, hanem ki. Az expasim. Nem hiszem el, hogy még fél év után is követ – dühöngtem felháborodottan.

- Fél év? Fél éve szakítottak, de még mindig molesztálja magát? Hát ez nem komplett! – szörnyülködött Tom.

- Direkt azért jöttem Németországba, hogy új életet kezdjek, hogy elfelejtsem a múltat, erre most meg… – sóhajtottam fel gondterhelten.

- Mindegy. Ne törődjön vele! Hazaviszem – mondta Tom.

- Köszönöm. Egyébként honnan tudja, hogy hol lakom? – kérdeztem rá kíváncsian.

- Davidtől – válaszolta könnyedén.

- Na, és ő honnan tudja? – néztem értetlenül.

- Nem tudom – vonta meg a vállát.

Több szó nem esett köztünk, mígnem elértünk a házamig. Mindketten kiszálltunk.

- Hát kedves Tom. Köszönöm ezt a vacsorát, csak sajnálom, hogy így lett vége – hajtottam le a fejem.

- Én köszönöm, és ne törődjön vele, ennek így kellett történnie! – legyintett Tom. – Hát akkor…

- Nem jönne be hozzám, még egy italra? – kérdeztem hirtelen felindulásból.

- De. Szíves örömest. Persze, csak ha nem zavarok! – mosolygott.

- Nem. Dehogy zavar – mosolyogtam, majd elindultam az ajtóhoz.

Kicsit vacakoltam a zárral, de végül sikeresen bejutottunk.

- Foglaljon csak helyet – indultam rögtön a konyha felé.

- Rendben – helyezte magát kényelembe a kanapén a fiú.

- Van még egy kis Jägermeisterem! Az jó lesz? – kiabáltam a konyhából.

- Persze. Tökéletes – kiabált vissza.

- Tudja Tom… nem hittem volna, hogy maga ilyen – kezdtem, mikor már kifelé jöttem a konyhából.

- Milyen? – nevetett.

- Hát ilyen – nevettem én is, miközben leültem mellé és mindkettőnknek töltöttem az italból. – Tessék – nyújtottam neki az egyik poharat.

- Köszi – mondta, majd 1 húzásra kiürítette a felespoharat.

Közben én is megittam. Megint kínos csend állt be közénk, de ezúttal megtörtem. Talán csak az alkohol beszélt belőlem…

- Utálom ezt a csendet. Egyszerűen gyűlölöm – nevettem.

- Én is – nézett mélyen a szemeimbe, majd közelebb hajolt az arcomhoz. Már csak milliméterek választottak el egymástól, mikor is megcsókolt. Hirtelen nem is ellenkeztem. Beletelt jó néhány másodpercbe, mikor aztán felfogtam, hogy mi valójában mit is csinálunk pontosan.

- Ne Tom! Ezt nem kéne – toltam el magamtól finoman, de ő csak nem adta fel, újra megcsókolt. – Nem hallja? Tom! Kérem, hagyjon! – toltam el ismét, most már kicsit határozottabban, de ő akkor sem hagyott békén. Újra és újra megcsókolt és már a felsőmet is le akarta venni, mikor észbe kaptam és lelöktem magamról.

- Elég! – ordítottam. – Mégis mi a francot képzel magáról?

- Nyugi! Hilary! Én csak… – tett felém egy lépést, de én hátrálni kezdtem.

- Hagyjon! Ne merjen közelebb jönni! És most takarodjon ki a házamból! – ordítottam ingerülten.

- Hilary! Kérem!

- Amint mondtam, menjen innen! Nem érti? Menjen el, vagy felhívom a rendőrséget! – nyomatékot adva a szavaimnak, kezembe vettem a telefont, majd a bejárati ajtóhoz sétáltam és kitártam. – Azonnal tűnjön innen, vagy hívom a rendőrséget!

- Jól van, jól van! Már megyek! – indult is az ajtó felé. – Kérem! Bocsásson meg! Nem akartam megbántani… én csak… – lépett ki az ajtón és abban a pillanatban rá is csaptam.

Mit képzel ez? Azt hiszi, elvisz vacsorázni és már meg is kaphat éjszakára?! Hát nem csalódtam benne! Tudtam, hogy ilyen.

Másnap reggel elég kómásan ébredtem. Fájt a fejem is. Még szerencse, hogy szombat volt és nem kellett dolgoznom. Miután végre összeszedtem magam és sikerült magamra húznom valamit, bekapcsoltam egy kis zenét és elkezdtem takarítani. Miután azt is befejeztem, a konyhában tevékenykedtem. Éppen főztem, mikor csengettek. Gyorsan levettem a tűzről a levest, majd rohantam ajtót nyitni.

- Öhm… hello! – köszöntem zavartan az ajtóban álló idegenre.

4 megjegyzés:

  1. Naaaaaaaagyon jó lett legalábbis nekem nagyon tetszik létszi folytasd hamar :D

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom! nagyon jóóóóó.....imádom! várom a folytatást mint mindig! puszim! <3

    VálaszTörlés