- Sajnálom Jess, de én ezt nem csinálom tovább! Bill a kezdetektől fogva utál! Én így nem tudok vele együtt „dolgozni”. Ez nekem így nem megy…
- Sam, Bill nem utál! Ő egyszerűen csak… Bill. Nagyon szomorú és elkeseredett. Segítened kell rajta! – kérlelte Jessica könyörögve. – Kérlek!
- Jó, oké, oké! Majd meglátom, mit tehetek. De nem ígérek semmit!
- Köszönöm, drága Sam! – hálálkodott a lány megkönnyebbülten.
- Nincs mit! – sóhajtott a lány, mire egyszer csak megszólalt a csengő. – Figyelj, most le kell tennem, csengettek! – indult el az ajtó felé. – Majd még beszélünk!
- Rendben, szia!
- Szia! – tette le Sam is, majd ajtót nyitott. Mikor azonban szemügyre vette, hogy ki is áll az ajtóban, szinte kővé dermedt.
- Szia! – köszönt halkan a srác. – Bejöhetek?
Samantha még mindig meglepődötten állt az ajtóban, majd hirtelen magához tért a csodálkozásból és beljebb lépett, hogy hívatlan vendége is beljebb léphessen.
- Ne haragudjon a fogadtatásért, csak kicsit meglepett, hogy itt látom…
- Nekem is furcsa, de azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Szörnyen viselkedtem. Szóval, sajnálom… - hajtotta le a fejét, miközben átnyújtott egy doboz bonbont Samanthának.
- Bill, erre semmi szükség nem lett volna. Nem haragszom magára.
- De akkor is, fogadja el, kérem! – nézett a lány szemeibe azzal a gyönyörű mogyoróbarna szempárral.
- Hát jó, köszönöm! Jobban van már?
- Igen. Ma engedtek ki a kórházból.
- Ennek örülök. És hogy vannak a kezei?
- Most már egész jól. Már nem fájnak annyira. – motyogta zavartan.
- Bill, a helyzet az, hogy én beszéltem Jessicával és…
- Ugye segít nekem? – nézett hirtelen a lány szemeibe ijedten. – Én nagyon sajnálom, amit mondtam és valószínűleg nem is gondoltam komolyan. Nem akarom, hogy ez az egész még egyszer megtörténjen velem. – mutatta fel a karjait óvatosan. Szemeit könnyek mardosták, Samanthának pedig majd megszakadt a szíve, ahogy ott állt előtte.
- Hát persze, hogy segítek! – mosolyodott el halványan, mire a fiú átölelte.
- Köszönöm! – suttogta Bill, majd egy kis idő múlva, mikor elengedte a lányt, hozzátette: - Ne haragudjon, hogy csak így magára rontottam, de már nem bírtam tovább egyedül. Azt hittem megőrülök, ha még egy percet a kórházban kell töltenem.
- De ugye nem szökött meg? – nézett rám Sam gyanakodva.
- Ezt így nem mondanám. Mondjuk úgy, hogy eljöttem onnan. – magyarázta védekezően.
- Bill, maga nem normális! – szólt felháborodva Samantha. – A kórházból nem jöhet csak úgy el! Azt mondta, kiengedték!
- Tudom, de úgyis volt, hogy ma kiengednek, csak aztán az orvos azt mondta, még egy napot benntart. Hiába mondtam neki, hogy már jól vagyok…
- Azonnal visszamegyünk! – állt fel Samantha eltökélten.
- Ne! Nem akarok! Utálom azt a helyet, folyton Rá emlékeztet! – állt fel fújtatva Bill is, mire Samből rögtön elszállt minden düh. Szánakozva pillantott Billre.
- Kire?
- Hát Rá… - suttogta szórakozottan, rezzenéstelen arccal.
- Kire, Bill? – lépett közelebb a lány és megsimította a kezét.
- Nem fontos, hagyjuk! – lépett el a lánytól az énekes, majd a kabátjáért nyúlt. – Most hazamegyek. Tom már biztosan aggódik. Meg kell őt nyugtatnom…
- Bill, ha nem őszinte hozzám, mondja, hogy segítsek? – sóhajtott fel Samantha.
- Sajnálom, ez nekem még túl korai… és túl új! Most mennem kell! Viszlát! – köszönt és már ki is viharzott az ajtón.
Samantha egy pillanatig tehetetlenül állt az ajtót bámulva, majd egy nagyot sóhajtva a kanapéra dőlt és csak ennyit mondott:
- Sok dolgunk van még, Bill Kaulitz!
* * *
- Hahó, Tom itthon vagy?
- Bill? – hallatszott a konyhából.
- Talált! – vette le a kabátját az említett, majd felakasztotta.
- Te meg mit keresel itt? – lépett ki Tom a konyhából.
- Mondtam, hogy ma hazajöhetek! Rémlik?! És te mi a fenét keresel a konyhában? És mi ez a szag? – fintorodott el egy pillanatra a fiatalabb.
- Én éppen spagettit csinálok! Neked! – tette karba a kezeit a gitáros sértődötten.
- Jaj, ugye nem azt a moslékot, mint amikor műtötték a hangszálaimat? Még megszólalni sem tudtam, hogy tiltakozzak, nehogy belém nyomd azt az izét!
- Kössz, Bill! Ez most határozottan jól esett.
- Bocs, de ez az igazság! De azért a szándékot értékelem.
- Mostanában túl szókimondó vagy, ugye tudod?
- Gondolod?
- Nem, tudom! És hogy jöttél haza?
- Saki elhozott.
- Aha. És miért nem szóltál, hogy kiengedtek?
- Mert nem akartalak ezzel zaklatni. Egyedül is haza tudok jönni, oké?
- Oké, oké! Meg se szólaltam.
- Oké, igazad van, bunkó vagyok mostanában. Bocs. – sóhajtott fel a fekete bűnbánóan.
- Mindegy, nem érdekes.
- De az! Tudod, mostanában nem vagyok önmagam.
- Bill, figyelj, én megértelek. Ami történt, az…
- Kérlek, ne folytasd! Váltsunk témát, rendben? – vágott a szavába hirtelen.
- Bocs, tesó! – motyogta.
- Semmi. Figyelj, én most felmegyek. Szólj, ha kellek!
- Oké. – bólintott Tom, Bill pedig a lépcső felé indult. Hirtelen azonban szemet szúrt neki valami az asztalon. Közelebb ment és rájött, hogy egy névjegykártya.
- Dr. Samantha Stewart, pszichológus. – olvasta a kártyáról felhúzott szemöldökkel, majd újra a konyha felé vette az irányt. – Tom! Te honnan ismered Samanthát? – kérdezte kíváncsian a gitárost. Tom egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy mit válaszoljon, de végül gyorsan rávágta:
- Mi találtunk rád a fürdőben! Emlékszel?
Bill elgondolkodott, majd végül bólintott.
- Ja igen. Persze, tényleg!
- Sam javasolta, hogy váljunk szét, és úgy keressünk téged, mert úgy gyorsabb. Jess, Georg és Gustav voltak egy csapat és mi ketten mégegy! – tette hozzá sietve Tom, hogy – szokásához híven -, túlmagyarázza a dolgokat.
- Értem. Na, én akkor megyek fel! – szólt Bill, zsebre tette a névjegykártyát, majd felment a szobájába.
* * *
2009. október 27. /szombat/
- Mit szólnál ma egy DVD esthez?
- Hát jó, benne vagyok! – csimpaszkodott mosolyogva kedvese nyakába Samantha.
- Csinálunk popcornt, lehemperedünk a kanapéra, csak te és én… - mosolygott Andreas rafináltan.
- És mit nézünk meg? – kíváncsiskodott Sam.
- Nem tudom, amit szeretnél.
- Hát jó. Akkor nézzünk valami romantikus-vígjátékot. Tudod, hogy az a kedvencem.
- Igen, tudom. Jó akkor nézzünk olyat. Elmegyek a kölcsönzőbe és nézek pár filmet, rendben? – simogatta meg a lány fejét gyengéden.
- Oké, én addig főzök valami vacsit. – mosolygott a lány, majd a konyhába indult.
- És mit? – kiabált utána Andy.
- Majd megtudod, ha hazajössz! – felelte nevetve Sam, majd nekiállt a vacsorának, Andreas pedig elment a filmekért. Egy jó fél óra elteltével, mikor Sam már majdnem kész volt a főzéssel, Andy betoppant és nem sokkal később meg is vacsoráztak. Végül pedig befészkelték magukat a tévé elé.
* * *
Bill unottan feküdt az ágyában és kapcsolgatott a csatornák közt. Végül egy filmnél megállt. Épp egy fiú és egy lány sétálgatott egy gyönyörű tengerparton. Sétáltak, beszélgettek, nagyon jól megértették egymást. Látszott rajtuk, hogy fülig szerelmesek egymásba, de nem merik bevallani. Viszont a lány kicsit feszültnek tűnt, míg végül egyszer csak a fiú elé lépett és csak annyit mondott „Szeretlek!”, majd mohón, vágytól égve megcsókolta.
Billnél ekkor telt be a pohár. Idegesen váltott csatornát egy szempillantás alatt. Pont ilyen filmre nem volt szüksége. Fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Rettenetesen egyedül érezte magát, még úgy is, hogy tudta, ikertestvére a szomszéd szobában fekszik. Tudta, hogy másnap korán kell kelnie, mert délelőtt fotózásra mennek, de mégsem tudott elaludni. Már kezdte megbánni, hogy mégis elvállalta, annak ellenére, hogy David is megmondta neki, hogy még pihenjen. Beszélgetni akart. Szüksége volt egy emberre, aki egyszerűen csak meghallgatja. Tom ideális lett volna, de inkább nem akarta zaklatni, hisz – bár még nem volt olyan késő -, biztos volt benne, hogy már az igazak álmát alussza. Különben is, az utóbbi időben kicsit mintha eltávolodtak volna egymástól. Már nem beszélgettek annyit, mint régen. Ahogy a fekete elterült az ágyon, észrevett egy kis papírost az ágyán. Kíváncsian vette fel és fordította meg. A pszichológusnő névjegykártyája volt az. Pár pillanatig elgondolkodva forgatta az ujjai közt, majd hirtelen felindulásból a telefonjáért nyúlt és tárcsázni kezdte a kis kártyán lévő telefonszámot. A készülék csak csörgött és csörgött, de úgy tűnt, senki nem veszi fel. Már épp lerakta volna, mikor egy kellemes hang beleszólt…
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése