A nagy kiáltozásra egyszercsak belépett Samantha is.
- Te jó ég! - sietett oda a két fiúhoz. - El kell állítanunk a vérzést! - kezdett keresgélni polcokon vatta és valami kötszer után. - Tom, addig hívja a mentőket!
- Bill, miért tetted ezt? - siránkozott Tom tovább, mire Samantha még erősebben rákiáltott.
- Tom, hívja már a mentőket, az istenért!
A srác erre már észbe kapott és miután meggyőződött róla, hogy a pszichológusnő éppen a testvére életéért kűzd, gyorsabb arrébb ment és tárcsázni kezdte a mentők számát.
- Bill, ne adja fel, megértette? - szólt Samantha remegő hangon, miközben próbálta csillapítani a vérzést. Pár pillanat múlva Bill szemei lecsukódtak és az énekes eszméletét vesztette.
- Mi történt? - szólt Tom szinte hisztérikusan.
- Biztos a vérveszteség. Elájult! - magyarázta Sam még mindig remegve.
- Jaj, hol van már az a mentő?
Pár perccel később szerencsére már jöttek is, és Billt beszállították az intenzív osztályra. Míg Tom és Samantha a váróban idegeskedtek Bill miatt, eszükbe jutott, hogy értesíteni kéne a többieket. Így aztán végül a lány felhívta Jessicáékat, míg a fiú értesítette édesanyjukat. Nem sokkal később meg is érkezett mindenki.
- Óhh, Tom! Kisfiam, mi ez az egész? - ölelte meg az asszony sírva.
- Anya, kérlek, ne sírj! Billnek nem lesz semmi baja! Tudom - próbálta csitítani Tom.
- De mégis mi történt? - kérdezte Georg értetlenül, mire a többiek is kíváncsian fürkészték Tomot és Samanthát.
- Bill… szóval, öngyilkos akart lenni. Felvágta az ereit a csuklóján és az alkarján.
Mindannyian tátott szájjal hallgatták Samantha hihetetlennek tűnő szavait. Az ikrek édesanyja szája elé kapta kezeit és hangosan felzokogott.
- Anya, nyugi! - ölelte át Tom a síró asszonyt.
- Nyugodjon meg Mrs. Kaulitz, Bill rendbe fog jönni.
- Ön kicsoda? Az orvosa? - nézett Samre a nő szomorkásan, szipogva.
- Úgyis mondhatjuk. Tom és Jessica kért meg, hogy segítsek Billnek, mert mostanában eléggé furcsák a hangulatváltozásai. Dr. Samantha Stewart vagyok, pszichológus. - nyújtotta a nőnek a kezét egy halvány mosollyal ajkain.
- Én pedig Simone Kaulitz-Trümper vagyok, az ikrek édesanyja. - rázott kezet a lánnyal.
- Örvendek!
- Úgyszintén. Szóval akkor most Ön kezeli a fiam?! Meg tudná mondani akkor, hogy mégis miért akarta a fiam eldobni az életét?
- Sajnálom asszonyom, de erre sajnos még nem tudok válasszal szolgálni, hiszen még csak ma ismertem meg a fiát. De amint lehet, kiderítem és megpróbálom rendbe hozni a lelkivilágát, hogy ez többször még csak meg se fordulhasson a fejében.
- Köszönjük, doktornő, igazán hálásak vagyunk Önnek! - köszönte meg Simone kedvesen.
Egyszercsak kilépett Bill orvosa.
- Doktor úr, mondja, hogy van? - támadta le rögtön az orvost Tom.
- Még egy kicsit gyenge, de szerencsére már egész jól! Kapott vért és infúziót. A kezei még gyengék, nem igazán tud velük rendesen fogni, vagy írni. De ez később változik, pár napig, maximum egy hétig lesz csak így.
- Hálaistennek! - sóhajtott fel Simone megkönnyebbülten.
- Be lehet menni hozzá? - kérdezte Tom kíváncsian.
- Természetesen! De sokat kell pihennie, hogy újra felerősödjön! - mosolyodott el halványan az orvos, majd illedelmesen elköszönt és távozott.
- Hát akkor menjünk! - szólt Jessica és mindenki megindult Bill kórtermének ajtaja felé, kivéve Samanthát, aki hátrált néhány lépést.
- Sam, te nem jössz be? - nézett Jess barátnőjére.
- Nem. Nem akarok zavarni, hisz én itt csak egy idegen vagyok! - mosolyodott el zavartan a lány.
- Jaj, dehogyis, Sam! Gyere be nyugodtan. - kontrázott Jessica, de Samantha szokásához hűen makacskodott.
- Nem, tényleg. Amúgyis beszélni szerettem volna Bill orvosával.
- Hát jó, de ha meggondolnád magad, csak gyere! - magyarázta Jessica kedvesen, majd bement Billhez a többiek után.
- A francba is öcsi, milyen szarul nézel ki! - szólalt meg Tom viccelődve, üdvözölvén öccsét, mikor beléptek a kórterembe.
- Tom, ezt azonnal fejezd be! - szólt közbe Simone, majd óvatosan megölelte beteg fiát.
- Szia, anya! - nyögte ki Bill csendesen.
Még nagyon gyenge volt.
- Bill, kisfiam, mi ütött beléd? - szólt Simone könnyes szemekkel, miközben óvatosan végigsimított fia kezén.
- Anya, kérlek! - fordította el a fejét fájdalmasan a fekete.
- Valami baj van? Nekem elmondhatod! Mi történt, kicsim? Valaki bántott? Vagy egyedül érzed magad és…?
- Elég! - mordult fel Bill, amennyire az ereje engedte. - Nincs semmi bajom! Jól vagyok!
- Jól?! Még hogy nincs semmi bajod! Bill, kit akarsz átverni? Az istenért, nézz már magadra! - szólt Tom idegesen.
A fekete még mindig könnyes arcát próbálta palástolni.
- A bátyádnak igaza van! Találkoztam azzal a pszichológusnővel, Samanthával! Nagyon kedves. Beszélned kellene vele és…
- Jaj, anya, hagyj már békén! Miért kell mindenbe beleszólnod? Inkább menj haza, oké?
Simone egy pár pillanatig csak mereven bámulta fiát, majd végül egy szó nélkül felállt az ágy széléről és kiment. A légkör szabályszerűen fagyos volt, mindenki tudta, hogy ez már nem az a Bill, aki régen volt. A régi Bill sohasem bántaná édesanyját…
- Most túl messzire mentél! - szólt Tom rezzenéstelen arccal, majd az ajtó felé sietett édesanyjuk után.
- Menj csak te is! Jobb is! - szólt Bill gúnyosan, de Tom elengedve a füle mellett, becsukta maga után az ajtót.
A megszeppent Jessica, Georg és Gustav csak némán bámultak az énekesre.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha mi is megyünk! - szólalt meg Georg pár perc csend elteltével.
- Igen. Majd még jövünk. Szia, Bill! - intett Jessica és Gustav is, majd ők is otthagyták Billt.
A fekete mereven bámult maga elé és egyre csak gondolkodott. Mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha nem mentik meg? Ha a mentő nem ér oda olyan gyorsan, ő pedig ott helyben elvérzik, mert senki sem talál rá. Mert őrá senki sem kíváncsi, ő senkinek sem kell… Ezekkel a gondolatokkal sírta végül álomba magát.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése