5. rész – „Sajnálom, Tom!”

- Öhm... mondjuk orvosi titoktartás? Elég biztosíték?

- Mi? Maga doki? – húzta fel a szemöldökét a fiú.

- Igen, Dr. Samantha Stewart vagyok, pszichológus.

- Na neem! Ez biztos Tom műve volt! – pattant fel a székéből a srác idegesen.

- Nem ismerek semmiféle Tomot. Jessica barátnője vagyok, ő kért meg rá, hogy beszéljünk. Segíteni szeretnék, kérem, üljön vissza, Bill!

- Nem! – vágta rá határozottan a fiú. – Tudhattam volna, hogy Jessica el fog árulni.

- Nem árulta el, csupán csak aggódik magáért!

- Nem kell, felesleges! Értse már meg végre mindenki, hogy jól vagyok! – kiabált ingerülten az énekes, mire a klubban szinte megállt az élet. Mindenki egy emberként figyelte Bill dührohamát. – Maguk meg mit bámulnak? – kiáltott Bill a bámészkodókra, mire feltűnt Jessica és Tom is.

- Bill, Bill mi a baj? – sietett oda hozzá Jessica.

Meg akarta fogni a fiú kezét, de az eltaszította magától.

- Hagyj békén! Bíztam benned, erre te meg...

Hirtelen elharapta a mondatot. Legyintett, majd sarkon fordult és elindult kifelé a klubból.

- Hey, öcskös! – kiabált utána Tom, de mintha meg sem hallotta volna, elment. – Hát ez remek! Magának nem az a dolga, hogy jobb kedvre derítse? – mordult fel Tom Samanthára nézve.

- De igen csak...

- Tom, elég! Te is tudod, hogy Bill nehéz eset – szólt közbe Jessica. – Sam, tudom, hogy mindent elkövettél és sajnáljuk, ha Bill gorombáskodott veled, csak tudod eléggé érzékeny az ilyen jellegű dolgokra.

- A legtöbb ember így van ezzel. Sajnos a legtöbben nem fogadják el a segítséget másoktól, sőt mi több, el is taszítják maguktól a segíteni vágyókat – magyarázta Sam megértően.

- Hát jó, és akkor most mi legyen? – idegeskedett Tom.

- Ezzel még nincs vége. Nem adom fel. Sam, ugye segítesz?

- Természetesen – mosolygott barátnőjére az említett. – De én amondó vagyok, hogy most hagyjunk neki egy kis időt.

- És ha megint valami hülyeséget csinál? – szólt kétségbeesetten Tom.

- Miféle hülyeséget? Drog? Kábítószer? Esetleg más? Volt már rá példa? – kérdezte Samantha komolyan.

- Ami azt illeti... Nemrégiben volt dolga kábítószerrel. De csak múltkor, egyszer. Akkor is nagyon ki volt bukva, és csak azért tette – magyarázta Tom. - De azt mondta, több ilyen nem lesz. Én hiszek neki. Tudom, hogy nekem sohasem hazudna – bizonygatta kétségbeesetten, de még maga is alig hitte el, amit mond.

- Ha az ember annyira rosszul érzi magát, hogy úgy gondolja, nincs más kiút, mint a drog, a kábítószer, akkor már mindegy, hogy előtte kinek és mit ígért meg. Olyankor már nem számít semmi más, csak a fájdalom és az, hogy ezekkel a szerekkel talán meg lehet szüntetni. A baj csak az, hogy ez közel sem igaz. Lehet, hogy egy kis időre jobb lesz, de végül ugyanolyan rossz lesz, sőt még rosszabb – szólt Samantha. Ugyan még nem régóta van a szakmában, de már sok mindent látott. Züllött tizenéveseket drog- és alkoholproblémákkal; depressziós fiatalokat, akik magukba zárkózva próbálták élni mindennapjaikat; bántalmazott, megerőszakolt lányokat, akik minden segítséget megvetve, egyedül és megtörten próbáltak menekülni a múlt sötét démonai elől, amik újra és újra felbukkantak, fel-felszakítva a régi sebeket... – Szóval, akkor még is csak jobb lenne, ha valaki utána menne.

- Majd én! A testvére vagyok. Beszélek a fejével – indult el Tom, de szinte rögtön vissza is fordult. – Hogy találom meg? – nézett a többiekre.

- Talán hívd fel! – tanácsolta Georg.

- Nem mondasz hülyeséget – vette elő mobilját és már hívta is ikrét. – Kinyomta – csúsztatta vissza zsebébe a kis készüléket tehetetlenül.

- És most mit csináljunk? – nézett Jessica kétségbeesetten barátnőjére.

- Először is, nyugodjunk meg! Másodszor pedig gondolkodjunk, hogy hová mehetett.

- Én már az elsőnél megbuktam – siránkozott Tom.

- Nyugalom. Rád van a legnagyobb szükség, hisz az ikertestvére vagy! Gondolkozz! Szerinted hol lehet? – fordult Jessica Tom felé.

- Igazad van. Szóval, lássuk csak. Vagy otthon van, vagy pedig sétál a közeli parkban. Mindig odamegy, ha egyedül akar lenni.

- Jó, akkor váljunk szét! Sam, te menj Tommal a házukhoz! Georg és én megkeressük Gustavot és szétnézünk a közeli parkokban.

- Rendben – bólintott Tom és Samantha, majd mindenki elindult a megbeszélt helyre.

* * *

- Amúgy Tom Kaulitz vagyok, Bill ikertestvére – mutatkozott be Tom Samanthának immár a kocsiban.

- Én pedig Samantha Stewart, Jessica barátnője – mosolygott a lány kedvesen.

- Tudom, Jess már mondta – pillantott a lányra, majd újra az utat kémlelte. – Kérdezhetek valamit?

- Persze – bólintott a lány készségesen.

- Bill, nagyon beteg?

Ahogy a fiúra nézett, alig bírt elfojtani egy mosolyt. Annyira keménynek és macsónak mutatja magát, mégis a kemény külső egy érző szívet takar. Eszébe jutottak barátnője szavai. Jessica valóban nem túlzott, mikor azt mondta, hogy ezek a testvérek, kétségkívül, tényleg bármit hajlandóak megtenni egymásért.

- Nem tudom, még nem beszéltem vele eleget. De azt megígérhetem, hogy amiben csak tudok, segítek neki és meg fog gyógyulni.

- Ezt jó hallani – sóhajtott fel a srác megkönnyebbülten. – És akkor most majd kap egy csomó bogyót, amivel folyton tömnie kell majd magát?

Samantha egy pillanatra elmosolyodott, majd megszólalt.

- Nem, én csak pszichológus vagyok, nem pszichiáter. Gyógyszereket nem írhatok fel neki, de beszélhetek vele a problémáiról. Reméljük, ha megnyílik valaki előtt – ez esetben előttem –, és kibeszéli magából a problémáit, esetleges fájdalmait, akkor majd jobban lesz. Amennyiben ez nem így történik, és a helyzet tovább romlik, akkor mindenképpen beszélnie kell majd egy pszichiáterrel is, és végső megoldásképp majd kap gyógyszereket is, de ez még közel sem biztos. Reméljük a legjobbakat. Miért adjunk neki gyógyszereket, ha anélkül is jobban lenne, nem igaz?

- De, igaz. Azt hiszem, maga tényleg érti a dolgát, és ez megnyugtató – mosolygott a fiú hálásan.

- Köszönöm Tom! – mosolyodott el a lány is, mire Tom félrehúzódott egy hatalmas ház előtt.

- Szóval, itt lennénk – vett egy mély levegőt Tom.

- Jól van, Tom?

- Igen, csak... Azt hiszem... azt hiszem Billel történt valami.

- Akkor siessünk – szállt ki Sam sietve, utána a fiú is.

- Maga nézzen körül itt lenn, én megnézem az emeleten – adta ki a parancsot Tom, amint beértek a házba, majd mikor a lány bólintott, felsietett az emeletre. – Bill! – kopogott a srác ajtaján. – Bill! Tom vagyok!

Még mindig semmi nem hallatszott, így benyitott. A szoba üres volt, így rögtön célba vette a fürdőt.

- Bill - rontott be az ajtón, mire rögtön tátva maradt a szája.

Bill a földön ült, két alkarjából csak úgy patakzott a vér. A sok vérveszteségtől alig volt eszméleténél.

- Bill! – üvöltötte a fiú kétségbeesetten, miközben a srác mellé térdelt. – Mit csináltál magaddal, te hülye? – ordítozott tovább, miközben arcát könnyek áztatták.

- Sajnálom, Tom! – a kisebb csak ennyit tudott kinyögni, ezt is csak suttogva.