Aggódott Billért. Semmi kétsége nem volt ezzel kapcsolatban. Olyan furcsa volt Bill, nem olyan, mint máskor. Elhatározta hát, hogy felhívja Tomot.
- Igen?
- Szia Tom, Sam vagyok!
- Szia, Billt keresed?
- Nem, téged! – vágta rá gyorsan a lány.
- Ja, oké. És miben állhatok a rendelkezésedre?
- Nem rég itt volt nálam Bill. Elég furcsa volt. Minden rendben vele? Nem viselkedik… furcsán?
- Nem tudom. Hát… kicsit sokat jár el otthonról. Szinte sosincs otthon. Viszont soha nem szól, hogy hova megy.
- Remélem, nem csinál semmi ostobaságot.
- Hát azt én is. Várj, azt hiszem most jött haza. Igen.
- Oké. Vigyázz rá! És szólj neki, hogy holnap ugorjon be hozzám, beszélni akarok vele.
- Rendben.
- Köszi, szia!
- Szia!
Samantha másnap mást sem tett, csak az ajtót figyelte, hogy vajon mikor nyílik, és lép be rajta Bill. Még a betegeire sem tudott koncentrálni rendesen, úgyhogy kicsit hamarabb haza is ment. Az utolsó kezelést lemondta, és inkább áttette egy másik napra. Hazament, bekapcsolta a tévét, és tovább várt. Azonban Bill nem jött. Már este 9 is elmúlt, mikor kopogtak. Samantha őrült tempóval rohant ajtót nyitni.
- Szia! – mosolygott a fiúra.
- Szia! Elnézést a zavarásért, de Tom azt mondta, beszélni akarsz velem.
- Igen, gyere csak be.
Bill beljebb merészkedett, majd megállt, és nyomatékosan a lányra nézett.
- Hallgatlak!
- Bill, azt hiszem, beszélnünk kellene rólad. Furcsa vagy!
- Nem tudom, honnan szedted ezt, de semmi bajom – pillantott oldalra.
- Már több mint 2 hete félbehagytuk a terápiát, már nem is jársz hozzám beszélgetni…
- Úgyis túl elfoglalt vagy. Túlságosan lefoglal az esküvőszervezés – nézett gúnyosan a nőre.
- Tudod, hogy rád mindig van időm – hunyta le a szemeit Sam egy pillanatra, majd újra Bill mogyoróbarna szemeibe bámult, amiben szinte elveszett.
- Nem, nem tudom. Már semmit sem tudok veled kapcsolatban! – szólt kissé indulatosan. – Ha ez minden, akkor én megyek is!
- Nem, Bill! Még nem végeztem…
- Miért teszed ezt? Miért mész hozzá ahhoz az ősbunkóhoz?
- Ne beszélj így róla, kérlek! – förmedt rá a lány. – A barátod – tette hozzá halkabban.
- Már nem! Ő már nem az az Andreas, akit ismertem. Megváltozott!
- Az emberek változnak, Bill! Magad is mondtad. Andreas esetében ez ugyanúgy megvan.
- Igen. De nem ennyit és így. Te is mondtad, régen meg sem fordult volna a fejében, hogy kezet emeljen rád, és tessék!
- Sajnálom Bill, de én megértem Andreast. Nehéz neki, hisz nem rég halt meg az apukája, ráadásul a cégnél is gondok vannak, szóval…
- Ez még nem ok arra, hogy bántson!
- Igazad van. De elszabadultak az indulatai. Akkor egyszer. Túl sok minden rossz érte egyszerre, és elvesztette a fejét. Megnyugtatott, hogy soha többé nem lesz ilyen. És én hiszek neki – Bill erre csak felhorkant, de Sam ezt figyelmen kívül hagyta, és tovább folytatta. – Viszont most nem Andreasról és rólam akarok beszélgetni veled. Rólad volt szó.
- Én viszont inkább nem szeretnék beszélgetni. Részemről a téma lezárva! És ha most megbocsátasz…
Samantha hirtelen szóhoz sem jutott. Kis fáziskéséssel a fiú után kiabált, de az már elsietett.
- A fenébe! – motyogta Samantha idegesen, majd felkapta a kabátját, táskáját, bezárta a lakást, és Bill után sietett. Még épp látta, ahogy a túloldalon Bill beszáll a kocsijába, és elindul. Gyorsan leintett egy taxit.
- Jó estét! Kövesse kérem azt az ezüst Audit! De ne olyan feltűnően!
- Hát jó! – taposott a gázra a taxis, és „üldözőbe” vette Bill kocsiját.
Már egy jó ideje csak mentek és mentek, míg egy nagyon elhagyatott környékre nem értek. Bill egyszercsak megállt, és kiszállt a kocsijából. Samantha is rögtön szólt a taxisnak, hogy álljon meg, és kicsit távolabb ő is kiszállt.
Követni kezdte az énekest, aki már egy sötét sikátorban járt, majd hirtelen megállt egy lepukkant kis klub előtt, és bement. Samantha szinte futásnak eredt, és gyorsan besietett a fiú után. Borzalmas hely volt. Nemcsak kívül, belül is. Szakadt utcalányok táncoltak mindenütt a rudakon, és középkorú, kopaszodó, valószínűleg (majdnem mind) házas férfiak csorgatták a nyálukat az asztaloknál. De Bill nem ezért jött, ezt Samantha is pontosan tudta. Azonban mivel a tömegben, a füstben és az igencsak kevés fényben szem elől tévesztette, így nem tudta megmondani pontosan, hogy miért is. Egy ideig egy helyben állt, nem tudta, mitévő legyen. Ám valaki egyszercsak megszólította.
- Szevasz cicus!
Egy harmincas éveit taposó magas férfi volt az. Elég ápolatlan volt, és izzadtságszagtól bűzlött.
- Nem vagyok cicus! – felelte Sam fintorogva.
- Mé’? Nem itt dolgozol?
- Nem, nem itt dolgozom!
- Akkor igyál meg velem valamit!
- Kössz, nem!
- Na, ne kéresd magad! Akkor gyere táncolni!
- Nem, köszi!
- Gyerünk már, te ribanc! Azt mondtam, hogy jössz! – kezdte ráncigálni a lányt, mire az kiabálni kezdett.
- Engedj már el! Hallod? Mondom, hogy engedj el!
- Engedd már el, te seggfej!
Samantha erre a hangra várt már mióta. A férfi a háta mögé nézett és szembetalálkozott Billel. Kicsit mintha meghátrált volna. Bill biztos valami törzsvendégnek számít itt, gondolta Sam.
- Jól van, jól van. Kinek kell a balhé?! – szólt a férfi, majd elengedte a pszichológusnőt, és otthagyta Billel együtt.
- Mi a fenét keresel itt? Ez nem neked való hely!
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése