- Helló Andy! Bill vagyok!
- Áhh, helló Bill! Mi újság? Fáj még a szád? – kérdezte gúnyosan a szőke srác.
- Nem. Na, és neked az orrod és a szemöldököd? – vágott vissza Bill ugyancsak gunyorosan, mire Andreas elfintorodott.
- Nem.
- Találkozhatnánk?
- Milyen célból?
- Azt hiszem, el kéne beszélgetnünk egy ’s másról.
- Állok elébe. Hol és mikor?
- Negyed óra múlva ott vagyok nálad.
- Legyen. Ne késs!
- Ne aggódj, pontos leszek! – ezzel ki is nyomta a készüléket, majd felkapta a kabátját, beült a kocsijába és elhajtott.
- Késtél 2 percet – vigyorgott gúnyosan a srác, mikor ajtót nyitott.
- Szarul jár az órád, haver! – lépett be Bill az ajtón, ezzel félrelökve „barátját”.
- Szóval, miről kell nekünk beszélgetnünk?
- Tudod te azt nagyon jól!
- Csaknem a menyasszonyomra gondolsz?
- De, a menyasszonyodra, akit te versz! Milyen gyorsan vág az eszed! – ült le Bill a kanapéra, és kényelmesen hátradőlt, majd folytatta. – Szóval. Beszéljük meg civilizált emberek módjára. Én megmondom, mi lesz. Hagyd békén Samanthát, oké? Ő nem egy ilyen seggfejet érdemel, mint amilyen te vagy! Engedd szépen át őt nekem…
- Na várjunk csak! Te csak ne akard nekem megmondani, mit csináljak, jó? Attól, hogy te vagy Bill Kaulitz, még nem fogom kinyalni a segged! Eddig se tettem, most sem fogom.
- Andreas, Andreas, Andreas… Úgy látom nem értettél meg. Ez nem EGY választási lehetőség. Ez az EGYETLEN választási lehetőséged! – Bill lassan felállt a kanapéról, és odasétált a másik férfihez. – Ha nem szállsz le róla, annak komoly következményei lesznek! És azt is elárulom, hogy nem csak az orrod és a szemöldököd fogja bánni!
- Húú, de félek! Azt hiszed, meg tudsz ijeszteni, Kaulitz? Kevés vagy te ahhoz! Samantha az enyém, engem választott, és nem fogod elvenni tőlem! – Andreas állta az énekes tekintetét, aki erre csak gúnyosan elvigyorodott.
- Majd meglátjuk. Annyit elárulok még, hogy nem nyugszom addig, míg Samantha - vagy éppen te –, fel nem bontjátok az eljegyzést. Szóval kösd fel a gatyád, Andy! Na csáó! – magyarázta Bill, majd elhagyta a lakást.
Még saját magán is meglepődött. Fogalma sem volt, mi ütött belé, de jól esett neki, hogy egy kicsit szabadjára engedhette az indulatait. Diadalittasan tért haza, testvérével közös lakásába, és már tárcsázta is egyik legjobb barátja, Jessica telefonszámát.
- Szia!
- Szia, Bill! Mi a helyzet? Ugye nincs baj?
- Nem. Ne haragudj, hogy zavarlak, de úgy éreztem, beszélnem kell veled! Elmentem Andreashoz.
- És mi volt? – kérdezte izgatottan a lány.
- Megmondtam neki, hogy hagyja békén Samet. Én… én azt hiszem, tényleg érzek iránta valamit.
- Tudom, Bill. Ő is érzi azt a valamit, csak még nem biztos az érzéseiben.
- Én várok, ameddig csak kell, de segítened kell! Te vagy a barátnője, szóval, muszáj segítened! Nem mehet hozzá, ahhoz a baromhoz! Azt nem engedhetem!
* * *
- Tudod min gondolkodtam a minap, Samantha?
- Min?
- Már több mint 2 és fél éve együtt vagyunk, szeretjük egymást, sőt már a kezed is megkértem, és még mindig külön élünk. Szerinted ez normális? – nevetett fel Andreas, mire Sam kibújt az öleléséből, felült az ágyon, majd egy halvány érzelemmentes arckifejezéssel kijelentette.
- Költözz ide hozzám!
- Komolyan? – könyökölt fel a fiú is.
- Komolyan. Szerinted viccelnék ilyesmivel?
- Hát jó. Mikor?
- Akár most. Amikor akarsz.
- Oké. Akkor elszaladok néhány fontosabb holmimért, rendben?
- Jó, menj csak – bólintott Sam, miközben végignézte, ahogy Andreas feltápászkodik mellőle, majd az ajtóhoz sétál.
- Jó légy! – pillantott még vissza utoljára.
- Te is! – intett egy erőltetett mosollyal ajkain, majd visszadőlt az ágyba.
Mikor barátja elhagyta a lakást, akkor kezdte felfogni, hogy valójában miket is mondott. Tényleg jól meggondolta? Ezt akarja? Ha Andreassal fog együtt lakni, már tényleg nem lesz visszaút. Összeköltöznek, összekötik az életüket, és a Bill iránt érzett dolgok talán feledésbe merülnek. ~ „Ez lesz a legjobb!” ~
Kicsit több mint egy óra elteltével már újra egymás karjaiban feküdtek, és a tévét bámulták.
- Mikorra tervezzük az esküvőt? – szólalt meg egyszercsak Andreas.
- Hogy mikorra? Nem tudom, szerinted?
Samantha „lelkesedése” – vagy inkább nem lelkesedése –, még önmagát is megijesztette, és újból óriási bűntudatot keltett magában.
- Mit szólnál a december elejéhez? Akkor ismerkedtünk meg.
- Úgy érted, február végén – nézett rá a lány egy kissé sértődötten. ~ „Olyan nehéz megjegyezni egy dátumot, és a kedvenc virágomat?” ~ tette hozzá még gondolatban.
Ez a kijelentés némiképp csökkentette bűntudatát. Hiszen ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Andreas nem elég figyelmes. Először a virág, most meg ez!
Február 22. Ez volt a pontos dátum, mikor először meglátták egymást. Samantha jól emlékezett erre a napra. Egész idáig azt hitte, ez volt az a nap, mikor örökre megváltozott az élete. Mikor találkozott igaz szerelmével. Ám mikor Bill megjelent, ez a rózsaszín köd eloszlott, és ezek az apró bakik Andreastól, egyre csak azt bizonyítják, hogy tévedett. Méghozzá óriási nagyot.
- Jé, az már februárban volt?! Nahát! Na mindegy, akkor. Megfelel a decemberi dátum?
- Oké. Úgysem szeretnék nagy esküvőt. Egy hónap bőven elég lesz a szervezéshez.
- December 10?
- Oké – válaszolt elmélázva a lány.
- Akkor december 10! – nyomott egy csókot az arcára, mire Samanthában felmerült a kérdés. ~ „Komolyan ezt akarom?” ~
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése