A tettet hatalmas csattanás követte. Samantha tenyere volt az, ami nagyot csattant Bill arcán. A fiú pillanatok alatt az arcához kapott, és csak nézett értetlenül.
- Mit képzelsz magadról, Bill Kaulitz? – rivallt rá. – Ezt nem gondoltam volna rólad! Csak azért hívtál fel, hogy aztán rám mászhass?! – folytatta idegesen, miközben a srác, még mindig az arcát simogatta azon a ponton, ahol Sam pofon vágta.
- Én nem… én csak…
- Nézd Bill, Andreas megkérte a kezem, és én igent mondtam neki, szóval…
- Micsoda? – kapta fel a fejét Bill.
Irtózatos fájdalommal töltötte el a felismerés. Gondolhatta volna, hisz nem hiába volt az a felhajtás. A pezsgő, Andreas szmokingja…
- Jól hallottad. A menyasszonya vagyok – szólt csendesen a lány, és mikor belenézett Bill búsbarna szemeibe, szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Ez nem lehet igaz… – szólt megsemmisülten a fiú.
- De az – mutatta fel a gyűrűsujján pihenő aranygyűrűt.
- Hát gratulálok! – állt fel idegesen, és a konyhába sietett.
- Bill! – sietett utána Sam. – Várj!
- Mire? – fordult meg hirtelen, mire a nő egyenesen beléütközött.
- Bocsánat.
- Samantha, kérlek! Hát nem veszed észre, hogy Andy milyen?
- Milyen?
- Nem hozzád való!
- Ezt meg honnan veszed?
- Bántott téged!
- Csak egyszer fordult elő. És megígérte, hogy utoljára is.
- És te hiszel neki.
- Igen, szeretem őt!
- Akkor legyetek boldogok! Csak egyvalamire hadd kérjelek meg!
- Hallgatlak!
- Valld be őszintén, hogy te is akartad azt a csókot!
- Bill…
- Valld be, őszintén! – ismételte meg Bill behunyt szemekkel.
- Igen Bill, akartam. És kedvellek is! De Andreas megkérte a kezem, és én hozzámegyek!
- Értem – suttogta Bill, majd megfordult, és elindult kifelé a konyhából.
- Bill, sajnálom!
- Sok boldogságot! – indult fel a lépcsőn, majd egy nagy ajtócsapódás jelezte, hogy már a szobájában van.
Samantha megkövülten állt ott egy darabig, majd végül sarkon fordult, és elindult. Rettenetesen emésztette a bűntudat, miután hazudott Andreasnak és Billnek egyaránt. Andreast megcsalta Billel, Billnek pedig azt mondta szerelmes Andreasba, és hozzámegy. Pedig ez közel sem volt igaz. Már egyáltalán nem úgy szerette Andreast, mint a legelején, mikor megismerkedtek. Andreas azóta rengeteget változott, és Sam már nem érezte iránta azt a tüzes vágyat, amit annak idején. Nem volt belé szerelmes. Inkább csak megszokásból volt vele együtt, szeretetből, és tiszteletből. Miután ezen eltöprengett, úgy gondolta, jobb lesz, ha hazamegy.
* * *
- A fenébe! – rúgott a szekrénye ajtajába Bill, mikor felért a szobájába.
Rettenetesen ideges volt.
- Mindenről ő tehet! Andreas!
Tört, zúzott, hirtelen minden haragja kitörni látszott. Idegesen mászkált fel, s alá a szobájában, közben pedig folyton a lány járt az eszében. Képek és gondolatok ezrei ostromolták agyát, és egyszerűen nem tudott szabadulni tőlük. Végül aztán elővett egy darab papírt, egy tollat és lázasan egy dalszövegbe kezdett.
* * *
- Igen?
- Helló édesem! Hazaértél már?
- Szia! Igen Andy, nem rég. És te?
- Én is otthon vagyok – felelte, majd egy kis idő múlva hozzátette. – Ugye nem haragszol?
- Nem, egyáltalán nem. Ezt inkább nekem kellene kérdeznem.
- Dehogy haragszom, te buta! Mit szólnál hozzá, ha esetleg átugornék?
- Ne haragudj, de most szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben – sóhajtott kissé letörten a fiú.
- Majd akkor beszélünk.
- Jól van, szeretlek, szia!
- Én is, szia! – tette le Sam letörten.
Nem bírta kimondani. Régen mindig úgy köszönt el, hogy „Én is szeretlek”, de már egy ideje nem bírta kimondani azt a szót. Nem akarta bántani a fiút, de mégis úgy érezte, hogy éppen, hogy ezt teszi vele, méghozzá úgy, hogy teljesen eltaszítja magától.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése