3. rész – Samantha Stewart, a pszichológusnő

Míg Berlin egyik felén, a megkeseredett Bill Kaulitzon próbáltak segíteni barátai, addig a másik felén egy bizonyos Samantha Stewart fáradtan indult haza munkahelyéről. Mint mindig, ezúttal is gyalog indult útnak. Azonban mikor a zord és hideg szél végigsöpört az utcán, fázósan húzta össze falatnyi kis kabátját és eltűnődött, talán mégis taxit kellett volna hívnia. Ám ezt a gondolatot hamar el is vetette, hiszen már csak, mint egy saroknyira volt lakásától. Egy régi panelházban lakott a 8. emelet 183-as lakásban. A lakás nem volt túl nagy, ám Samantha szerette. Otthonosan volt berendezve és minden a fiatal lány egyéni ízlését tükrözte. Amint a lakásba lépett, felakasztotta kabátját és máris a kanapéra dőlt. Pár éve még nem gondolta, hogy a pszichológusi pálya ilyen fárasztó. Egész nap csak ülni és hallgatni az emberek problémáit. Mindenesetre nem olyan könnyű, mint ahogyan azt sokan hiszik. Pár percnyi pihenés után a lány úgy döntött, bekapcsolja a tévét, és közben főz magának egy jó erős kávét. Épp mikor a konyhából jött kifelé a gőzölgő kávéjával a kezében, egy interjú ment a tévében.

- ... Ennek örülünk, Bill. Na, és hogy állsz a szerelemmel? Még mindig semmi?

- Nem, még mindig semmi. Én eszeveszettül hajszolom a szerelmet és talán pont ez a baj. Lehet, hogy pont ezért nem is sikerül. De talán jobb is így. Félek, nem is lenne időm most egy kapcsolatra. Meg aztán, soha nem tudhatom, hogy kiben bízhatok meg. Sok lány csak a pénzem és a hírnevem miatt szeretne velem lenni. És így azért valljuk be, nehéz dönteni...

Samantha eltűnődve figyelte a sápadt és beesett arcú fiút a tévében. Közben azon rágódott, mennyire nehéz lehet a sztárélet, és hogy soha nem szeretne olyan körülmények között élni, mint ez a szerencsétlen srác, akinek semmi magánélete.

- Hát akkor köszönjük, hogy itt voltál velünk! – köszönt el a műsorvezető mosolyogva. – Hölgyeim és uraim, Bill Kaulitz-ot látták, itt az RTL műsorán! Maradjanak velünk, a reklám után folytatjuk...
De nem velem, gondolta Sam és kikapcsolta a tévét. Nem akart semmi mást, csak venni egy forró fürdőt, majd befeküdni a jó meleg ágyába és aludni. Ugyan még elég korán volt, de elhatározta, hogy egy kiadós meleg fürdő után, ha törik, ha szakad, ő lefekszik aludni.

* * *

- Dr. Karl Rosenberg! – olvasta fel Georg hangosan a telefonkönyvből. – Na és ő?

- Nem is tudom. A neve alapján meglehetősen idős – tűnődött el Jessica.

- Mi? Ezt meg honnan veszed? – nevetett fel Georg.

- Nem tudom. Egyszerűen olyan régies a neve – nevette el magát Jess is. – És különben is pasi. Inkább nőt keressünk, ha lehet.

- Miért pont nőt? – húzta fel Georg a szemöldökét. – Egy férfi ugyanúgy lehet jó pszichológus, mint egy nő.

- Nyugalom Georg, ez egyáltalán nem emancipáció kérdése. Én csak egyszerűen nyugodtabb lennék, ha egy megfontolt nő lenne Bill mellett.

- Na, jó, nem vitatkozom veled! Akkor lássuk csak, ki van még itt – böngészett a srác tovább. – Dr. Samantha Stewart, akkor Dr. Heidi...

- Várj, mondd még egyszer az elsőt! – vágott közbe Jessica izgatottan.

- Samantha Stewart! Mi van vele?

- Fogalmam sincs, de a neve... ismerősen cseng! Stewart, Stewart... Samantha Stewart, hát persze. A gimiből ismerem. Évfolyamtársak voltunk és legjobb barátnők. Csak aztán ő pszichológia szakra ment az egyetemre, és egyre kevesebbet találkoztunk – halkult el a lány szomorú hangja. – Te jó ég, vajon mi lehet vele?

- Úgy tűnik pszichológus. Hívd fel, kérdezd meg, hogy van, említsd meg neki Billt és ki tudja, még lehet, hogy el is vállalja – sorolta Georg a lehetőségeket.

- Igazad van. Mindjárt hívom is! Mondd a telefonszámot! – vette elő a telefonját Jessica és már ütötte is be a Georg által mondott számokat...

* * *

- Uh, ki lehet az? – tűnődött hangosan Samantha, miközben csörgő telefonjáért nyúlt. – Igen, tessék Dr. Samantha Stewart!

- Samantha, Jessica vagyok! Jessica Schwarz! Nem tudom, emlékszel-e rám. Egy gimibe jártunk és évfolyamtársak is voltunk...

- Úristen, Jess? Tényleg te vagy az?! - kérdezte Samantha hitetlenkedve.

- Igen, szia Sam, hogy vagy?

- Szia, hát köszi, jól! És te? Te jó ég, de rég beszéltünk már... Azóta híres színésznő lettél, gratulálok!

- Köszönöm, én is jól vagyok. Hallom, te pedig pszichológus, pont, mint ahogy szeretted volna. Én is gratulálok!

- Köszi, ez kedves tőled! Bár mostanában eléggé meg van a véleményem a pályaválasztásomról – nevetett fel a lány keserűen.

- Miért? Mi baj? Nem szereted a munkád?

- De, épp ellenkezőleg, csak tudod, néha egy kicsit sok. Az a rengeteg ember, azzal a rengeteg problémával.

- Értem. Akkor biztos nem fogsz nekem most örülni.

- Miért?

- Tudod, van egy barátom, és segítségre lenne szüksége.

- Az én segítségemre - kérdezte Samantha mosolyogva, bár inkább megállapításnak hangzott, mintsem kérdésnek.

- Hát valahogy úgy – felelte Jessica szégyenlősen. – Tudom, hogy már nagyon rég beszéltünk és bunkóság, hogy rögtön szívességet kérek...

- Egyáltalán nem bunkóság! Szívesen segítek, hiszen a barátnőm vagy! – magyarázta Samantha mosolyogva. – És ez a munkám!

- Köszönöm Sam, tudtam, hogy rád számíthatok!

- Ugyan, nincs mit! Tudnánk esetleg valamikor találkozni és akkor megbeszélhetnénk ezt a dolgot teljes egészében – vetette fel az ötletet Samantha.

- Ez jó ötlet! Van is egy ötletem, hol tudnánk találkozni!

* * *

2009. október 23. /kedd/

- Hali! Jess vagyok! Tom, te vagy az?

- Igen, szia Jess! Na mi a helyzet?

- Találtam egy remek pszichológust! A neve Samantha Stewart és évfolyamtársak voltunk a középiskolában. Beszéltem vele Billről és azt mondta találkozni szeretne vele.

- Vagyis kezelni fogja? – kérdezte Tom buzgón.

- Igen, de arra gondoltam, mi lenne, ha ma este elmennénk valahová mi öten, Gustav, Georg, te, Bill meg én, elhívnám Samet is és ott nyugodtan meg tudnának ismerkedni. Ráadásul így Bill sem érezné magát feszélyezve, hogy „orvoshoz megy”.

- Ez remek ötlet, de szerintem te beszéld rá, mert mostanában az én szavam hatástalan.

- Jó, rendben, én beszélek Billel, viszont te szólj Gustavnak – adta ki a parancsot Jessica, mire Tom helyeselt, majd elköszöntek egymástól és letették a telefont.