Főoldal Für Immer Jetzt Barátság & Szerelem Cruel Intention Novelláim TH-Musik+X kiállítás Vendégkönyv

2010. november 12., péntek

27. rész – Leánykérés

- Volt egy lány, Nina. Nagyon szerettük egymást, már 3 éve voltunk együtt. Minden tökéletes volt, boldog voltam, nagyon boldog. Aztán történt valami. Egyik reggel egy levelet hagyott az ágyamon. Azt írta, idézem: „Sajnálom, de el kellett mennem. Ne kérdezd, miért és ne keress, hidd el így lesz jó!” Nem értettem semmit sem, folyton az járt a fejemben, hogy talán miattam van az egész, hogy valamit rosszul csináltam, de nem tudtam rájönni, hogy mit. Tiszta szívemből szerettem, és soha nem állt szándékomban bántani őt sem fizikailag, sem pedig lelkileg. Végül arra jutottam, hogy megkeresem, bármi történjék is. Felhívtam a barátnőjét, akitől megtudtam, hogy a párizsi reptéren van és épp New Yorkba készül. Ekkor már végleg összezavarodtam. A reptérre siettem, talán nem kellett volna… – nevetett fel keserűen Bill, mire Sam együtt érzően végigsimított a fiú hátán.

- Bill, bármikor abbahagyhatod…

- Nem, el szeretném mesélni – vett egy mély levegőt, majd könnyeit nyelve folytatta. – Szóval, a reptérre mentem, és kérdőre vontam őt, hogy mi jogon tette ezt velem, de még csak nem is válaszolt. Csak átnyújtott még egy levelet, amiben elmagyarázott mindent – itt vett egy újabb mély levegőt. – Megtudtam, hogy halálos beteg. Rákos volt, és azért hagyott el, mert nem akarta, hogy végig kelljen néznem, ahogy szenved, ahogy haldoklik – szólt remegő hangon a fekete, mire a pszichológusnő óvatosan átölelte.

- Sajnálom Bill! Részvétem.

Bill válaszképp csak még erősebben szorította magához a lányt, majd végül megszólalt.

- Tudod, a mai napig átkozom magam, hogy utána mentem a reptérre. Ha hagyom, hogy csak úgy elmenjen, akkor is fájt volna, de legalább abba a tudatba ringathatnám magam, hogy most valahol, innen messze, egy másik srác karjaiban pihen, és boldog! De nem…

- Tudod Bill, az élet néha nagyon kegyetlen. De ne hibáztasd magad, ennek így kellett lennie.

- Tudom. Mi is biztosan okkal találkoztunk.

- Tessék?

- Semmi – motyogta.

- Örülök, hogy ezt így elmondtad nekem. Felettébb büszke vagyok rád!

- Köszönöm. De ezt ugye nem mondod el senkinek? Csak Tom tudja rajtad kívül, a többieknek azt mondtam, csak szimplán kikosaraztak. Nem akartam, hogy sajnáljanak – húzta a száját a fiú.

- Természetesen nem mondom el senkinek. Tudod az orvosi titoktartás. Meg aztán szorult belém némi emberség is… – mosolyodott el a lány halványan.

- Nem úgy értettem…

- Tudom, hogy értetted – folytatta még mindig mosolyogva. – Amúgy jobban érzed magad?

- Igen, azért egy kicsit igen. Mintha felszabadultabb lennék.

- Akkor jó, ez fontos. Szóval, ha tényleg minden oké, és megígéred nekem, hogy itt hagyhatlak mindenféle rosszkimenetelű következmény nélkül, akkor most mennék. Már elég késő van, és szeretném, ha pihennél még!

- Megígérem, jó leszek! – mosolyodott el Bill, mire Sam bólintott.

- Helyes. Nemsokára beszélünk. Ha pedig kellek, akkor hívj bármikor, rendben?

- Oké.

- Akkor, szia!

- Szia! – intett Bill a félhomályból, majd a lány elhagyta a szobát.

Bill egy darabig még egyhelyben ült, majd végül visszafeküdt az ágyába, és gondolatok ezrei között végül elaludt.

 

* * *

 

- Helló, baby! – nyitott be Andreas másnap délután Samhez.

A lány olyan döbbenten bámult a szmokingos srácra, hogy hirtelen még levegőt is elfelejtett venni.

- Helló! – nyögte ki nehezen. – Hát ez?

- Ja, ez a tiéd! – nyújtotta át a csokor vörös rózsát.

- Nem erre gondoltam, de azért köszönöm! – vette el Sam a virágot. – A ruhádra gondoltam. Miért vagy így… kiöltözve?!

- Ja, hát csak… gondoltam megleplek.

- Hát, megleptél! – mosolygott a lány kissé bizonytalanul.

- Nézd Sam… igazából van oka, hogy miért öltözködtem így – szólt egy kis idő múlva Andy.

- Valahogy sejtettem. Sosem tudtál hazudni…

- Szóval a helyzet az, hogy…

A fiú hirtelen elhallgatott és a zsebében kezdett kotorászni, majd hirtelen letérdelt. Samantha értetlenül figyelte az eseményeket. Aztán hirtelen – mikor már épp szólásra nyitotta volna a száját –, a fiú újra megszólalt.

- Samantha Stewart, légy a feleségem! – nyitotta ki a kis dobozkát, amiben egy aranygyűrű lapult.

- Tessék?! – bukott ki hirtelen a lányból a kérdés.

- Kérlek, légy a feleségem!

Samantha még mindig értetlenül állt és csak bámult maga elé. Fejében ezer meg ezer gondolat cikázott.

- Na? Mit válaszolsz?

- Andy, én… – kezdett volna magyarázkodni, de hirtelen felsóhajtott. – Kérlek, állj már fel!

Andreas felállt és kérdő tekintettel fürkészte a gyönyörű lányt.

- Muszáj most rögtön válaszolni? – kérdezte hirtelen gondterhelten a nő.

- Természetesen nem. Várok, ameddig csak kell.

- Köszönöm. Sajnálom, de át kell gondolnom ezt az egészet. Ez így túl gyors…

- Rendben. Csak szólj, ha döntöttél!

- Rendben – bólintott Sam megkönnyebbültebben. Bár a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. – Ne haragudj! – bújt a fiúhoz és átölelte.

- Nem haragszom – nyomott egy puszit a lány fejére. – Egy pillanat, hozom a pezsgőt! Azért megihatjuk, nem?

- Persze – mosolyodott el a nő, majd végignézte, míg Andreas besétál a konyhájába.

Épp kényelembe helyezte volna magát, ám ekkor csengettek.

- Kinyitnád, drágám? Biztos a kaja az, amit rendeltem.

- Persze – felelte Sam kedvesen, majd ajtót nyitott.

Ám az ajtóban egy nem várt alak tűnt fel…

Folyt. Köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése