- Igen? – hallatszott az idősebbik iker szobájából.
- Beszélhetnénk? – dugta be a fejét az ajtón az énekes.
- Persze, gyere! Na mi a helyzet?
- Reggel óta a beszélgetésünkön gondolkodom.
- Samantha?
- Igen.
- Beszélj vele. Kettőtökről.
- És mégis mit mondjak neki? „Tudom, hogy van barátod, de nincs kedved dobni és összejönni velem?” – magyarázta Bill idegesen.
- Hát valami ilyesmit, de még csiszolhatnál rajta… – vigyorgott.
- Haláli a humorod – jegyezte meg Bill unottan.
- Most komolyan, Bill! Nem lehetsz ilyen esetlen. Légy férfi!
- De nem tudom, mit akarok, érted? Csak 3 hónap telt el azóta… Szerettem őt, hát nem érted? – állt fel kiabálva.
- De igen Bill, értem. Tudom, hogy szeretted, és azt is tudom, hogy nehéz, de attól, hogy sajnáltatod magad és pszichoterápiás biszbaszokra jársz életed végéig, attól nem fogod visszakapni Őt! – csattant fel Tom is idegesen, mire Bill szó szerint kővé dermedt. Még a szája is tátva maradt a döbbenettől, és meg sem bírt szólalni. – Ne haragudj, nem úgy gondoltam – szólt csendesen egy kis idő múlva.
- De igen, tudom, hogy úgy gondoltad. És igazad is van. Sajnálom…
- Nem, Bill, én sajnálom! Ne hallgass rám, hülye vagyok – lépett közelebb testvéréhez bűnbánóan.
- Teljesen igazad van. Nina meghalt, és ezen már semmi sem változtathat…
Bill remegve ejtette ki a szavakat, Tom pedig döbbenten hallgatta.
- Ni… Nina meghalt?! – kérdezte Tom elhaló hangon.
Bill alig láthatóan bólintott, aztán már csak arra eszmélt, hogy testvére karjai szorosan ölelik át.
- Jézusom! Bill, én annyira sajnálom! Részvétem… – suttogta az utolsó szót, majd még szorosabban ölelte öccse törékeny testét. – Tényleg nagyon sajnálom! De eddig ezt miért nem mondtad soha?
- Nem tudtam róla beszélni…
- Értem. Mi történt?
- Emlékszel, mikor csak úgy egyik napról a másikra eltűntem? – itt bólintott az idősebb – Párizsban voltam. A barátnőjéből sikerült kihúznom, hogy odament. Végül a repülőtéren sikerült utolérnem, már épp utazni készült tovább New York-ba. Emlékszem mennyire siettem, hogy utolérjem, még mielőtt felszáll a gépe. Kérdőre vontam, hogy miért hagyott el, de nem válaszolt. Egy újabb borítékot adott, amiben benne volt minden feketén-fehéren… - csuklott el a hangja.
- Mi volt benne? – nézett rá Tom sajnálkozva.
- Azért hagyott el, hogy ne kelljen végignéznem, ahogy… haldoklik – nyelt egy nagyot Bill, miközben egy könnycsepp gördült le fakó arcán. Tom újra átölelte és vigasztalásképp simogatni kezdte a hátát. – Rákos volt – suttogta Bill remegve.
Az idősebbik Kaulitz karon ragadta öccsét, és az ágy felé támogatta. Végül óvatosan az ágyra fektette.
- Most aludj egy kicsit, meglátod utána jobb lesz…
Bill kelletlenül, de végül bólintott. Oldalra fordult, behunyta szemeit és megpróbált elaludni. Tom aggódva figyelte, majd úgy döntött, segítséget hív.
Körülbelül este 8 felé lehetett, mikor Bill ébredezni kezdett. Szörnyen levertnek és fáradtnak érezte magát, úgy érezte, menten leszakadnak a végtagjai. Fáradtan oldalra dőlt ágyában, ám ekkor furcsa illat csapta meg az orrát. A világon talán a legeslegjobb illat. De az képtelenség!
Kinyitotta hát szemeit és legnagyobb meglepetésére tényleg a nem várt személy feküdt mellette.
- Samantha? – kérdezte hitetlenül.
- Szia Bill – mosolygott a nő kedvesen.
- Te mit keresel itt, és… és mióta?
- Nemrég jöttem, Tom hívott, hogy szükséged van rám.
Bill szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Elmondta, mi történt?
Samantha megrázta a fejét.
- Csak annyit mondott, hogy nagyon kikészültél. És hogy végre feltárulkoztál előtte. Amire kimondottan büszke vagyok. Akarsz beszélni róla?
- Igen – bólintott.
- Biztos? Csak mert nem muszáj. Várhatunk még vele.
- Nem. Én szeretném, ha meghallgatnál.
- Ez csak természetes.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése