- Foglalj helyet nyugodtan! Történt valami?
Bill legörnyedt a kanapéra és kezeibe temette az arcát. Sam leguggolt elé és végigsimított a karján.
- Bill! Mi történt? Kérlek…
- Én csak… nem bírom elviselni ezt a fájdalmat… - szipogta az énekes.
- Kérlek, mondd el, mi bánt! Hadd segítsek.
- Nem tudsz. Senki nem tud – suttogta erőtlenül.
- Dehogynem, Bill! Csak hinned kell!
- Kérlek, ne gyere ezzel a szöveggel!
- Pszichológus vagyok, mit vársz tőlem? – felelte komolyan a lány, mire Bill felnevetett. Samantha is elvigyorodott – Végre látlak nevetni is…
- Te vagy az egyetlen, aki még meg tud nevettetni.
- Örülök. Bízz bennem, és mondd el kérlek, hogy mi bánt! Sokkal jobban fogod érezni magad utána.
- Nem tudom… nem tudom, hogy tudnék-e róla beszélni…
- Csak próbáld meg! Ha nem bírod, bármikor abbahagyhatjuk. Rendben?
- Oké – bólintott Bill halványan.
Összeszedte minden erejét és bátorságát, de amint eszébe jutottak a múltbeli emlékképek, szemeit abban a pillanatban könnyek lepték el.
- Nem megy, sajnálom, de nem megy!
- Semmi baj, Bill! – ölelte át gyengéden a fiút – Nem fontos! Még nincs itt az ideje! Nyugodj meg! – simogatta meg a hátát – Jobban vagy?
Bill bólintott, de mindketten tudták, ez csak színjáték, igenis nincs jól.
- Beszélgessünk csak úgy általában. Mit csináltál tegnap?
- Gondolkodtam.
- És min?
- Az életemen. Hogy mi értelme van…
- Bill… - sóhajtott Sam.
- És rájöttem, hogy van. Például megismerkedhettem veled.
- Örülök, hogy így gondolod – mosolyodott el Sam. Közben a telefonja csörögni kezdett. – Elnézést – pillantott a kijelzőre. – Ezt fel kell vennem!
- Semmi baj. Vedd csak fel!
- Igen? – szólt Samantha, mikor a füléhez emelte a készüléket.
- Szia!
- Mit akarsz?
- Bocsánatot kérni!
- Nézd Andy…
- Kérlek Sam! Tudod, hogy sosem bántanálak.
- Eddig azt hittem. De egyre bizonytalanabb leszek veled kapcsolatban.
- Kérlek! Soha többé nem fordul elő! Nagyon szeretlek!
Samantha nagyot sóhajtott, majd válaszolt.
- Én is téged!
Találkozhatnánk?
- Sajnos most nem megy. Dolgozom.
- Mikor végzel?
- Ahogy szoktam, te is tudod.
- Nem lenne baj, ha beugranék hozzád este?
- Nem. Várlak!
- Rendben. Szeretlek, szia!
- Én is, szia!
- A barátod volt az? – kérdezte Bill, majdnem hogy szomorkásan.
- Igen – sóhajtott a nő.
- Összevesztetek?
- Hát igen, egy kicsit – pillantott a lány oldalra. Billnek csak ekkor tűnt fel a halvány folt a lány arcán.
- Mi történt az arcoddal? – kérdezte hirtelen, mire Samantha az arcához kapott és sietve rávágta.
- Semmi!
- Bántott? A barátod megütött? – kérdezte Bill aggódva.
- Dehogy – állt fel sietve a lány, Bill pedig követte.
- Akkor mi történt?
- Már ne is haragudj, de semmi közöd hozzá! – csattant fel a lány idegesen.
- Igazad van, sajnálom! – hajtotta le a fejét a fiú csalódottan.
A pszichológuslány pár pillanatig teljes csendbe burkolózva figyelte a fiút. Tudta, hogy Bill nem akart rosszat, éppen csak törődött vele. Ellentétben Andreasszal.
- Nem, Bill! Én sajnálom, hogy így rád támadtam – túrt a hajába idegesen. – A vicces az egészben, hogy én dirigálok a betegeimnek, hogy milyen fontos, hogy nyíltan tudjunk beszélni a problémáinkról, és mégis én vagyok az, aki képtelen nyíltan viselkedni…
- Samantha, én is tudom, milyen nehéz…
- Tudom, Bill! – bólintott Sam szipogva. – Tudod, most történt először ilyesmi. És azt ígérte, hogy utoljára is. De én nem vagyok ebben annyira biztos. És ez megrémiszt!
- Az ilyenek mind ezt mondják. Aztán a végén már rendszeres napi programot csinálnak belőle. Sam, ne hagyd magad!
- De hát pont ez az! Ha ismernéd őt, te is rájönnél, hogy ő nem ilyen! Andreas nem tenne ilyesmit! Legalábbis régen nem tett volna ilyet – halkult el a hangja.
- Az emberek változnak. Nem azt mondom, hogy mindig rossz irányba, de változnak.
- Tudom – helyeselt halkan.
- Én csak azt mondom, vigyázz magadra!
- Kedves tőled, hogy aggódsz, Bill! De tudok magamra vigyázni!
- Rendben. Hát akkor… én most megyek – állt is fel a srác, és az ajtóhoz sietett.
- Biztos minden rendben?
- Igen. Persze. Majd még beszélünk. Szia! – hadarta és már el is sietett.
* * *
Eközben Tom ébredezni kezdett. Mikor kinyitotta a szemeit és a gyönyörű Abigail hajzuhataga volt az első, amit megpillantott, rögtön mosolyra húzódott a szája. Az egyik kezét felemelte és végigsimított a lány haján, mire az ébredezni kezdett:
- Hm… Ez csodálatos!
- Mi? – kérdezte mosolyogva Tom.
- Ez az érzés. Így ébredni – felelte fülég érő szájjal a lány.
- Nekem sem éppen rossz... – jegyezte meg a fiú nevetve.
- Imádtam a tegnap estét – fordult szembe a fiúval Abigail.
- Én is.
- Arra gondoltam… – hajolt a srác ajkaihoz, mire Tom sóvárogva kísérte figyelemmel – … mi lenne, ha megismételnénk?
- A számból vetted ki a szót. – kapott a lány hívogatóan gyönyörű ajkai után és mohón birtokba is vette őket…
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése