- Öcsém, nem is tudtam, hogy te tudsz ravasz is lenni egy csajjal.
- Köszi. – nézett rá Bill összeszűkült szemekkel, majd folytatta a beszámolót – Egyébként, mikor megérkeztünk anyuékhoz, még délután anyu kitalálta, hogy mi lenne, ha ott aludnánk, mert már késő van, úgyhogy végül beleegyeztünk. Tudod milyen anyu, úgysem engedett volna el. Aztán találtam egy üveg pezsgőt a hűtőben és megittuk. Közben beszélgettünk mindenféléről. – hadarta Bill lelkesen és csak magyarázott és magyarázott. Testvére mosolyogva figyelte őt, miközben azon gondolkodott, hogy öccse életkedve vajon a pszichoterápiás valamitől tért vissza vagy a pszichológuslányhoz fűzött szerelmi szálak miatt. Tom nem tudta biztosan, de nem is érdekelte. A fontos az volt, hogy Bill végre megint jól érezte magát.
- Szóval, jól telt a hétvégéd! – vigyorgott Tom kajánul.
- Igen. – felelte mosolyogva Bill, majd hirtelen döbbenten megszólalt – Várjunk csak! Ismerem ezt a nézést! Nehogy azt hidd, hogy mi ketten... ! Mi nem…
- Én nem hiszek semmit. – vágott közbe Tom még mindig vigyorogva – De most, hogy így felhoztad. Logikus a dolog…
- Egyáltalán nem! Nincs köztünk semmi! A páciense vagyok.
- Jó, jó! Nem kell így felhúznod magad! Megértettem. – tette fel nevetve a kezeit Tom.
- Akkor jó. Szóval... Tényleg! Mi van azzal a lánnyal? Abigaillel.
- Ami azt illeti. Jó is, hogy felhoztad, ma este nem leszek otthon. Randim van Abigaillel. – vigyorgott önelégülten az idősebb.
- Oh, gratulálok! Mit csináltok, moziba mentek?
- Hogy találtad ki?
- Megérzés. – vont vállat a fiatalabbik mosolyogva – Na, és mit néztek?
- Fogalmam sincs. Majd ő választ.
- Hú. Ezt se hallottam még tőled! Bezzeg nekem soha nem engeded, hogy válasszak! – tette karba a kezeit sértődötten.
- Mert te mindig valami dögunalmas, nyálas-csöpögős trutyit választasz!
- Na, persze!
- Ez így van! Na, mindegy, most megyek készülődni. Majd beszélünk! – intett és már rohant is fel az emeletre. Bill csak mosolyogva csóválta meg a fejét.
* * *
- Szóval, otthon vagy már?
- Igen, Andy, mondom, hogy már rég otthon vagyok. – sóhajtott Sam fáradtan, miközben ledőlt a kanapéra. Még soha nem hazudott párjának, és amint kimondta a hazug szavakat, rögtön el is szégyellte magát – Már tegnap hazaértem – a szavak csak úgy mardosták belülről. De nem volt más választása. Ha elmondja az igazat, hogy a péntek délutáni kiruccanás igazából, vasárnap délután 2-ig tartott, akkor bizony Andreas hihetetlen módon kiveri a balhét. Amit bizonyos szempontból meg is lehet érteni, azonban bizonyos szempontokból mégsem…
Andreas folyton az ő munkáján lovagol. Hogy miért olyan fontos, hogy miért dolgozik néha még a szabadidejében is… Mindig csak ezek a buta kérdések. A válasz pedig egyszerű. Mert Samantha élvezi, amit csinál. Szeret dolgozni, szeret segíteni az embereken, szereti, hogy segíthet az embereken. Hiszi, hogy igenis fontos a munkája, nem úgy, mint ahogy azt Andy gondolja. Előfordult már, hogy egy páciensében hónapokig tartotta a lelket, visszatartotta az öngyilkosságtól és mikor már minden veszni látszott, hirtelen mégis felgyógyult és rendeződött az egész élete. Most boldogan él valahol és Samantha büszke magára, hogy megmentette. Ő küldetésnek tekinti azt, amit tesz naponta az emberekért, nem pedig egyszerű munkának…
- Igen? Akkor miért nem hívtál tegnap?
- Fáradt voltam.
- Értem. Átmenjek?
- Szeretnél?
- Szeretnéd?
Samantha hirtelen elnevette magát, majd mosolyogva folytatta:
- Nagyon.
- Akkor adj tíz percet. Megyek.
- Várlak.
- Sietek.
- Várj!
- Igen?
Mondani szeretett volna valamit a férfinek, de mégsem tudott megszólalni.
- Semmi.
- Oké. Szeretlek.
- Én is, szia!
- Szia!
Letették. Samantha egyre furcsábban érezte magát. Nem csinált semmit, nem csalta meg szerelmét, mégis tartott a találkozástól. Tudta, hogy Andy az első adandó alkalommal elő fog hozakodni a kérdésekkel, miszerint hová ment péntek délután az egyik páciensével, mit csináltak és hogy miért volt ilyen fontos. És a lány azt is pontosan tudta, hogy hiába fogja magyarázni órákon keresztül, hogy ez igenis fontos volt – tekintettel Bill állapotára, hogy most milyen érzékeny és lelkileg elég gyenge is -, Andreas soha de soha nem fogja őt megérteni.
- Szia! – üdvözölte a fiút, mikor ajtót nyitott.
- Szia! – nyomott egy puszit a lány ajakira, majd beljebb lépett.
Kínos csend következett. Samantha már a telefonban érezte, hogy valami nem stimmel, de nem akarta az ördögöt a falra festeni, így elhessegette a gondolatot fejéből. Leültek a kanapéra és csendben meredtek az üres tévéképernyőre. Így telt az első pár perc, de végül a nő nem bírta tovább és inkább megszólalt.
- Mondj már valamit! – szinte könyörgött.
- Mit mondjak? Azt, hogy tudom, hogy hazudtál? Hogy, tudom, hogy nem tegnap érkeztél? Itt voltam nálad és nem voltál itthon. Csak tudnám, mire jó ez az egész!
- Andy… - hajtotta le a fejét a lány szégyenkezve.
- Miért kellett hazudnod?
- Én sajnálom…
- Azzal sokra megyek. – jegyezte meg epésen a srác.
- Azért hazudtam, mert tudtam, hogy nem fogsz megérteni! – csattant fel a lány idegesen.
- Miért, meg kéne értenem, hogy egy másik pasival utazgatsz el napokra?
- De hát pont ez az! Egy betegemmel voltam!
- Igen? És mit csináltatok? Napokig ápolgattad a pici lelkecskéjét? Netán megengedted, hogy megdöntsön, mert attól jobban érezte magát?
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése