Bill pillanatok alatt elvörösödött, majd szemérmesen végignézett a lány tökéletes testén. Kezében még mindig ott tartotta a telefont, nem törődve, bátyja folytonos szólongatásával. Samantha – akárcsak Bill -, óriási zavarban volt, így gyorsan szólásra nyitotta száját. Billnek azonban elég nehéz volt koncentrálnia a szavaira. Végül mikor észbekapott és megelégelte Tom kiáltozásait a vonal másik végéből, gyorsan újra füléhez emelte a készüléket.
- Bocs Tom, majd még beszélünk, szia! – hadarta villámgyorsan és már ki is nyomta. Végül a telefont ledobta az ágyára. – Ne haragudjon, megismételné mégegyszer? – nézett a lányra zavartan, miközben nagyokat nyelt.
- Én csak… rájöttem, hogy nincs semmim, amiben alhatnék. – jegyezte meg szelíden a lány, mire Bill még jobban zavarba jött.
- Ja, persze. Értem. Egy pillanat. – állt fel és kotorászni kezdett az egyik szekrényben. Pár pillanat múlva ki is vett egy hatalmas XXL-es pólót. – Tessék. – nyújtotta át a pszichológusnőnek. – Ebben aludhat. Akkora, mint egy hálóing. – mosolygott. – A szobámban, a fiókban pedig talál néhány boxert is. Szóval… - folytatta szégyenlősen, mire Samantha is elmosolyodott.
- Köszönöm. Akkor én… megyek is! Felöltözöm.
- Oké. – bólintott Bill, majd Sam kiment.
Amint becsukódott az ajtó a lány után, Bill hatalmasat sóhajtott. Rég nem volt már ilyen zavarban. Végül összeszedte magát, és ő is elment letusolni.
* * *
Eközben Samantha visszament a szobájába (pontosabban Bill szobájába), és – elég furcsán érezte magát ugyan -, de azért boxer után kezdett keresgélni, míg végül talált is. Egy fiókban valóban sorakozott néhány alsó, ráadásul mindegyiken a „Bill” felirat díszelgett. Önkénytelenül is elvigyorodott, majd kivett egyet és jobb híján, felvette. Felvette Tom pólóját is, majd végignézett magán és megállapította, hogy ennél nőiesebb már nem is lehetne. Körülnézett a szobában, mikor egyszercsak megakadt a szeme egy képen. Bill volt rajta és mellette Tom. Még kisebbek voltak és mindketten jóízűen nevettek. Ahogy rájuk nézett, neki is mosolyognia kellett. Eszébe jutott a családja. A folyton szomorú édesanyja, az édesapja és az a rengeteg nevelőapa, akikkel anyja válás után ismerkedett meg. Egyik sem volt jószívű, vicces, vagy egyszerűen csak kedves. Mindegyik csak kihasználta az édesanyját, vagy még rosszabb…
Nem is mert ezen tovább gondolkodni. Félt, hogy megtámadják a régi emlékek. Újból elterült az ágyon és csak nézte a plafont. Bármennyire is próbált, nem bírt elaludni.
A mellette lévő szobában, Bill sem bírt nyugovóra térni. Számtalanszor próbált csukott szemekkel koncentrálni, de minduntalan nem jött álom a szemére. Végül lement a konyhába, hogy igyon valamit, ám a hűtőben felfedezett egy bontatlan üveg pezsgőt és ez igazán felkeltette az érdeklődését. Megfogta hát, és úgy döntött, felmegy beszélgetni Samanthához.
Így aztán be is kopogott halkan a lányhoz.
- Igen?
- Bill vagyok. Nem zavarok?
- Nem, nyugodtan jöjjön csak.
- Nem tudtam aludni, szóval arra gondoltam… - lépett be a fiú. – ezt megihatnánk közösen. – mutatta fel végül, a pezsgősüveget és a poharakat a háta mögül.
- Amindenit! Most meglepett! Ez honnan van?
- A hűtőből. – mosolygott Bill elégedetten.
- Hát, rendben. Végülis ihatunk belőle.
- Jöjjön, menjünk ki az erkélyre!
- Rendben. – helyeselt a nő is, majd kiléptek az erkélyajtón.
- Elég hideg van itt kint. – jegyezte meg Bill, mikor kiléptek az éjszakába.
- Mit vár novemberben? – vigyorodott el a nő.
- Maga nem fázik?
- Egy kicsit.
- Akkor gyorsan igyunk egy pohárral, aztán menjünk vissza. – töltötte ki a pezsgőt Bill a poharakba, majd egyiket átnyújtotta Samnak.
- Köszönöm. – vette el a poharat a lány.
- Igyunk a tegnapra, a mára, és a holnapra! És persze erre a pillanatra, hogy itt lehetünk.
- Egészségünkre! – tette hozzá a pszichológusnő és koccintottak, majd egymás szemébe mosolyogva belekortyoltak az italba. – Ez nagyon finom. – szólalt meg Samantha, mikor megízlelte az édes nedűt.
- Igen, tényleg. – ismerte el Bill is. – Feltehetek egy indiszkrét kérdést?
- Persze. Maximum majd nem válaszolok. – nevetett fel a lány halkan, jókedvűen.
- Mióta vannak együtt a barátjával?
- Már több mint 2 és fél éve.
- Az szép. Gratulálok! Sajnálom, hogy az én családi gondom miatt sikerült összeveszniük.
- Nem maga miatt van, Bill!
- Dehogynem. Mostanában mindent elszúrok.
- Dehogyis! Ez nem igaz!
- Dehogynem! – erősködött a fekete hajú srác.
- Bill! – tette le a poharát a nő, majd kezeibe vette a férfi arcát és mélyen a szemeibe nézett. – Igaz, nem rég vagyok csak pszichológus, de azért volt már pár betegem. De ilyen, mint maga, még nem. Soha nem találkoztam olyan erős személyiséggel, mint maga Bill! Erős, karizmatikus megjelenés, erős kisugárzás… Maga egy nagyon különleges és jó ember, Bill! Akit meg kell becsülni!
- Ezt most mind csak azért mondja, mert nem akar megbántani? – mosolyodott el a fiú.
- Én mindig őszinte vagyok, főleg a betegeimmel. Bár ezt a kapcsolatot már nem mondanám szokványos „orvos-beteg” kapcsolatnak… - engedte el a fiú arcát, és hátrébb lépett.
- Miért, akkor milyen kapcsolat van köztünk? – Bill egyre csak a nő szemeit fürkészte, ám Sam lesütötte szemeit.
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. – vonta meg a vállát a nő elgondolkodva.
Hirtelen csend telepedett közéjük, mit végül az énekes tört meg.
- Nem megyünk be? Látom, kezd fázni.
- Igen, menjünk. – motyogta Sam, majd az erkélyről beléptek a meleg szobába.
- Kér még egy kis pezsgőt? – kérdezte a fiú, de már töltötte is ki a lány poharába.
- Köszönöm. – felelte mosolyogva, majd elvette a poharát és leült vele az ágyra. Bill is mellé ült és beszélgetni kezdtek. Minden szóba került: zene, filmek, hobbik, szórakozás. A pezsgő pedig egyre csak fogyott…
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése