Főoldal Für Immer Jetzt Barátság & Szerelem Cruel Intention Novelláim TH-Musik+X kiállítás Vendégkönyv

2010. november 12., péntek

17. rész – A vacsorameghívás

- Hallo!

- Szia! Samantha vagyok.

- Sam, mégis hova a fenébe tűntél?

- Sajnálom. Az egyik betegemmel vagyok, ne aggódj!

- Ne aggódjak? Hiszen tegnap reggel óta nem is láttalak. Azt sem tudtam élsz-e vagy halsz…

- Tudom, és nagyon sajnálom, de lemerült a mobilom és…

- Különben is, mi az, hogy az egyik betegeddel vagy? – ordítozott idegesen Andreas, de úgy, hogy még Bill is hallotta. Samantha óvatosan Billre pillantott, majd megszólalt.

- Majd elmagyarázom, ha hazaértem. Most le kell tennem, szia! – hadarta a nő és gyorsan ki is nyomta.

- Sajnálom…

- Nem a maga hibája, Bill. – magyarázta Sam. – Ez már régóta így megy közöttünk.

- De most mégiscsak miattam van. Ha nem győzöm meg mindenáron, hogy tartson velem, akkor…

- Nem, Bill! Én amúgy is szerettem volna eljönni. Erről kizárólag én tehetek. Csakis egyedül én…

 

* * *

 

- Próbáltátok már hívni Billt?

- Persze, de még mindig nem lehet. Biztos nincs térereje. – felelte Gustav.

- Nyugi Tom! Minden oké. Samantha is vele ment, nem? Vigyáznak egymásra! – nyugtatta Jess a gitárost.

- De mi van, ha történt velük valami? Tegnap délután mentek el. Már tegnap anyáéknál kellett volna lenniük! Nemrég hívtam anyát és még csak nem is tudott róla, hogy elindultak… - járkált idegesen fel, s alá.

- Lehet, hogy csak félrehúzódtak egy kis entyem-pentyemre! – húzogatta a szemöldökét Georg.

- Mert pont úgy ismerjük mi a drága kisöcsémet, mi?

- Na jó, ez igaz.

- És ha baj érte őket? És nem tudnak segítséget hívni? Akkor mi lesz?

- Tom, nyugodj már meg! Ne fesd az ördögöt a falra! Inkább próbáld őket megint hívni! – válaszolta Jessica.

- Oké. – bólintott Tom, és elővette a telefonját, majd hívni kezdte Billt. – Kicseng! – nézett a többiekre.

- Igen?

- Bill, basszus, hol a fenében vagytok?

- Nyugi, Tom, jól vagyunk, semmi bajunk.

- De mégis, hol vagytok? Felhívtam anyut és még csak nem is tud róla, hogy hozzá készülsz.

- Tudom, nem szóltam neki. Elvileg már tegnap odaértünk volna, csak közbe jött valami… - pillantott Samanthára.

- Valami?! Mégis mi?

- Hát öhm… eltévedtünk.

- Eltévedtetek?! – kérdezett vissza Tom megütközve.

- Hát igen. Letértem az autóútról és hát… történt egy kis baleset is. Defektes lett a két hátsó kerék és a kocsiban kellett töltenünk az éjszakát.

- Öregem. Ez komoly. Na és most hol vagytok?

- Útban anyához.

- Oké. Vigyázzatok magatokra!

- Rendben. Nemsokára találkozunk.

- Oké, szia!

- Szia! – köszönt el Bill is, majd kinyomta. – Tom volt az! – pillantott Samre.

- Gondoltam. Csodáltam is, hogy eddig nem hívta. – mosolyodott el a lány.

- Igen, nekem is furcsa volt. – mosolygott Bill is.

- Jó testvér, igaz?

- Igen, az!

 

 

- Itt is vagyunk! – állt félre Bill egy aranyos kis ház előtt körülbelül egy óra múlva.

- Remek.

- Igen. – szólt a srác elmélázva, de még mindig nem mozdult.

- Bill, ugye nem fél?! Nincs mitől tartania.

- Tudom. Menjünk! – szállt ki hirtelen, mire Sam is követte.

Bill kicsi és határozatlan lépésekkel araszolt a kapuhoz, majd megállt és becsengetett. Pár másodperc elteltével már nyílt is az ajtó és kilépett rajta Simone ragyogó arccal és tárt karokkal.

- Kisfiam! Hát te? – nyitotta ki a kaput a nő, majd szorosan átölelte Billt.

- Szia anyu! Hozzád jöttünk!

- Ó, jó napot, Dr. Stewart, ha jól emlékszem.

- Igen. – mosolygott a lány kedvesen.

- Menjünk be! Ne ácsorogjunk itt kinn! – nevetett fel Simone könnyedén.

Samanthába hirtelen belehasított a gondolat. Simone hogy lehet ilyen fiatalos és energikus? Hiszen akárhogy is számolta, már legalább 41-42 évesnek kellett, hogy legyen, mégis 30-nak is alig tűnt.

- Készítsek egy kávét? Dr. Stewart? Bill? – nézett egyenként az említettekre.

- Nem, köszönöm nem kérek! – ellenkezett finoman Sam.

- Én sem, köszi anya!

- Akkor valami mást?

- Nem kérek semmit, köszönöm! – mosolygott a fiatal pszichológuslány.

- Én sem, anyu! Kérlek, ne tegyél úgy, mintha semmi sem történt volna. – csattant fel Bill hirtelen.

- Bill… - sóhajtott Simone szomorúan.

- Én azt hiszem, kimegyek egy kicsit levegőzni. Addig beszéljenek meg mindent nyugodtan.

- Nyugodtan maradjon csak Samantha. – nézett rá hirtelen Bill.

- Nem, nem akarok zavarni. Beszéljenek csak meg mindent… - mosolygott a lány és kisétált a teraszra. Amint kiért, a táskájában kezdett kutatni, majd hirtelen elővett egy cigisdobozt. Kivett belőle egy szálat és meggyújtotta, beleszívott egy nagyot, majd a füstöt kifújta. Már egy ideje kinn állt, közben elmélyülten gondolkodott, mígnem egy hangot hallott a háta mögül.

- Nem is tudtam, hogy dohányzik.

Samantha rögtön felismerte a hangját, tudta ki az, még ha nem is fordult meg.

- Bill… megijesztett. – mosolyodott el.

- Bocsánat. – lépett a lány mellé. – Valahogy nem gondolná az ember magáról, hogy cigizik.

- Ó, ez hízelgő. Ezt most vegyem bóknak?

- Vegye, aminek akarja. – vigyorodott el az énekes is, majd ő is rágyújtott.

- Csaknem…? – mosolygott rá Sam.

- Csakde…

- Mióta?

- Úgy 15 éves korom óta. És maga?

- 15 voltam, mikor kipróbáltam. Azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal.

- Hát ez tényleg furcsa. Olyan „anti-dohányosnak” tűnt.

- Ki hitte volna. – nevetett Samantha, majd hirtelen megkomolyodott. – Sikerült megbeszélniük az anyukájával?

- Persze. Minden simán ment. – mosolyodott el a srác.

- Akkor jó, nagyon örülök!

- Én is. Köszönök mindent! – sóhajtott Bill, majd eldobta a csikket és rátaposott.

- Igazán nincs mit!

- Na, menjünk vissza, mert anyu kiherél. Utálja ha itthon cigizek…

Samantha csak elmosolyodott, majd bementek.

- Ó, Dr. Stewart, Ön is velünk vacsorázik? – kérdezte buzgón Simone, mikor beléptek az ajtón.

- Nyugodtan szólítson csak Samanthának. És, nem, köszönöm! – mosolygott a lány zavartan.

- Ugyan már, Samantha, ne kéresse magát!

- Egy dolgot, meg kell, hogy jegyezzen róla. Vele nem lehet vitatkozni! – súgta Bill Samanthának vigyorogva.

- Óhh, értem. – kuncogott a lány.

- Szóval? – kérdezte Simone.

- Na jó, akkor köszönöm, elfogadom a meghívást.

- Helyes. – mosolygott Bill anyukája. – Akkor menjünk vacsorázni!

Folyt. Köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése