Egy ideig csendben sétáltak, közben gyűjtögettek néhány faágat, ám mikor már egészen besötétedett Sam egyre inkább félni kezdett. Folyton hangokat hallott mindenfelől, ezért mindig forgolódott. Ám egyszercsak eltűnt a szeme elől Bill.
- Bill! Hahó! Hol van, Bill? Bill, ne szórakozzon, kérem, jöjjön elő! – siránkozott a nő, mire valaki hirtelen megérintette a vállát. Samantha abban a pillanatban felsikoltott és úgy megijedt, hogy majdnem hanyatt esett. Még sírva is fakadt.
- Csak én vagyok az! – nevette el magát Bill, mire a nő ütlegelni kezdte a mellkasát.
- Szemét, bunkó… Hogy lehet ilyen…?
- Nyugodjon már meg Sam! – fogta le a kezeit a srác mosolyogva, majd óvatosan magához húzta. – Nem akartam így megijeszteni. – suttogta gyengéden.
- Hát, pedig sikerült! – szipogta a lány félénken.
- Jöjjön, menjünk vissza a kocsihoz! Kicsit felmelegedünk. – indult el Bill, átkarolva a lányt.
Nagy nehezen visszataláltak, majd Bill megrakta a tüzet, végül pedig leültek a tűz mellé.
- Sajnálom, hogy úgy magára ijesztettem.
- Mindegy, nem érdekes. – rázta meg a fejét halványan a nő.
- De igen. Láttam magán, hogy nagyon kiborult. Tényleg sajnálom!
- Oké. Tényleg mindegy. Ennél rosszabb már úgysem jöhet! – sóhajtott a lány gondterhelten, mire egy óriási nagyot dörgött az ég. – Ezt nem hiszem el!
- Úgy látszik, mégis jöhet! – nevetett fel Bill, majd felpattant, mert már el is kezdett ömleni az eső. Kézen ragadta a lányt és már futottak is a kocsihoz. Bill kinyitotta a hátsó ajtót és mindketten gyorsan beszálltak.
- Bill, miért történik ez velünk? Miért vagyunk ilyen szerencsétlenek? – kérdezte Sam síri hangon.
- Csak maga! – vigyorodott el. – Nekem eddig nem volt semmi bajom. Maga viszont egy két lábon járó szerencsétlenség!
- Hogy micsoda? – háborodott fel Sam. – Ez nem igaz!
- De igen! – vigyorgott tovább a fekete.
- Nem igaz! Maga tehet az egészről! Ha nem kanyarodik le erre az istenverte útra, akkor meg sem történt volna mindez!
- Na persze!
- Elég volt! Vagy maga ül előre, vagy én! Nem maradok itt magával! – jelentette ki a nő idegesen.
- Én ugyan nem ülök előre. Ott kényelmetlen! – vonta meg a vállát Bill és elterpeszkedett a hátsó ülésen.
- Hát jó! – mérgelődött Samantha, majd előre mászott a vezető ülés mellé.
- Szép álmokat! – vigyorgott Bill.
- Igen, azt! – morogta a lány is, majd nemsokára el is nyomta az álom.
Reggel, mikor felébredt, enyhén meglepődött. A hátsó ülésen feküdt, pedig biztos volt benne, hogy az anyósülésen aludt el. Szemeivel hirtelen Billt kezdte keresni, és meg is találta. A vezetőülésen, a kormányra hajolva szuszogott. Samantha elmosolyodott, majd halkan átszállt az anyósülésre a fiú mellé. Egy darabig csendben nézte, ahogy a srác békésen szuszog, majd végül végigsimított a haján.
- Nina, kérlek, ne menj el! – mormolta a fiú, mire Sam ijedtében elhúzta a kezét.
Meglepődötten nézett a fiúra, majd óvatosan keltegetni kezdte, miközben szólongatta is.
- Bill, Bill!
A fiú hirtelen megrándult, majd végül álmosan nézett fel.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, Bill! Hogy aludt? – nézett a fiúra egy félmosollyal. Kicsit lelkiismeretfurdalása volt, hogy kitúrta a hátsó ülésről.
- Egész jól. És maga?
- Magának köszönhetően jól! Köszönöm, nem kellett volna. Miért nem maradt hátul?
- Egyrészt, mert bunkóság lett volna tőlem, másrészt pedig nem akartam, hogy fájós derékkal keljen, mint most én. – húzta ki magát ültében, mire jókora nagyot roppant a dereka. Bill arca eltorzult a fájdalomtól.
- Annyira sajnálom. Nagyon fáj?
- Áh, nem vészes. Csak egy kicsit! – próbált kiszállni a kocsiból, de mikor kihajolt, hirtelen felordított.
- Oh, te jesszus! Bill, jól van? – szállt ki gyorsan Sam és Billhez futott. Megfogta a kezét és kisegítette az ülésből. Bill csak jajgatott és a derekát fogta. – Nagyon fáj? Hol fáj?
- Itt. – mutatott Bill a derekára, mire Sam hirtelen felindulásból, felhúzta a fiú pulcsiját, vele együtt a pólóját is, és masszírozni kezdte a derekát.
- Itt?
- Ó, igen, ott! – nyögött fel Bill. – Most egy kicsit lejjebb, még egy kicsit…
Mire Samantha észbekapott, hogy mire is megy ki a játék valójában, már késő volt. A srác jókat kacagott rajta.
- Ó, hogy az ördög vinné el, Bill Kaulitz! Nem is fáj semmije, igaz? – dúlt-fúlt a lány.
- Nem igaz! Kikérem magamnak, igenis fáj a derekam. Jó, egy kicsit rájátszottam, de tényleg fáj! – vigyorgott az énekes.
- Na persze! – mordult fel a lány, majd útnak indult.
- Most meg hová megy? – kiabált utána Bill.
- Arrébb megyek, hátha máshol van térerő.
- De hát lemerült a telefonja.
- Igen, de a magáé nem! – Bill felismerte, hogy bizony az ő telefonja volt a lány kezében.
- De hát... Hogy került az magához?! – pislogott Bill értetlenül.
- Amíg masszíroztam a derekát, kivettem a zsebéből. – felelte gúnyosan a nő.
- 1:1. – nevetett fel Bill, majd a lány után sietett.
Egy darabig csendben sétáltak egymás mellett, közben Bill folyton figyelte, hogy van-e térerő.
- Bill, kérdezhetek valamit? – szólalt meg egyszercsak Sam.
- Kérdezzen.
- Ki az a Nina?
Az énekes a kérdés hallatára azonnal megtorpant és szinte kővé dermedt. Teljesen elfehéredett, a torka kiszáradt és a szemeit könnyek mardosták. Egész teste remegett, reszketett… Meg sem bírt szólalni.
- Bill, jól van?
- Maga honnan…? Honnan tud Róla…?
- Én csak… ma reggel, mikor keltegettem magát, félálomban volt és azt motyogta: „Nina, kérlek, ne menj el!”
Bill mereven bámult maga elé. Valóban, megint Róla álmodott, de ezek szerint hangosan is kimondta volna a dolgokat?
- És még mi mást mondtam?
- Mást nem. Csak ezt. Bill, biztos jól van?
- Igen, de erről nem tudok beszélni. Sajnálom!
- Értem. – felelte halkan a nő. – Hogy haladunk? Van már térerő?
- Mindjárt megpróbálom! – felelte a srác, majd nekiállt telefonálni.
Csodák csodájára sikerült is. Bill elmagyarázta, hol is vannak pontosan és nem sokkal később már meg is érkeztek értük. Kicserélték a két hátsó kereket és Bill és Samantha végre újra kiért az autóútra. Bill azonban Berlin felé indult el.
- Bill, hová megy?
- Hazaviszem. Nem hinném, hogy ezek után még van kedve velem eljönni.
- De igenis van! – tette a fiú kezére a kezét, ami a sebváltón pihent. Bill hirtelen félrehúzódott és leállította a kocsit. Mélyen egymás szemébe néztek és egy pillanatra úgy tűnt, nincs semmi és senki más, csak ők ketten. Samantha szinte elveszett abban a gyönyörű mogyoróbarna szempárban. Egyre fogyott köztük a távolság és ezzel együtt mindketten levegő után kapkodtak, mert még lélegezni is elfelejtettek. Már csak pár milliméter választotta el ajkaikat egymástól. Bill tüzes tekintete a lány ajkai és szemei között ingázott, míg Samantha szinte önkívületi állapotában folyton csak a fiú gyönyörű szemeibe bámult. A lány már szinte majdnem le is hunyta a szemeit, mikor Bill az utolsó pillanatban egész halkan megszólalt:
- Megértem, ha inkább haza akar menni!
Egy csapásra minden megváltozott. Samantha szemei egy pillanat alatt kipattantak, és szinte egyszerre kapták el a fejüket és néztek két külön irányba. Samantha legszívesebben felpofozta volna saját magát. Hogy tehette ezt? Hiszen majdnem megcsókolt egy másik férfit! Ráadásul élvezte is a helyzetet. Már rég érzett ilyesfajta érzéseket. Mi történik Bill és közte?
- Nem, ha már ennyit utaztunk és ennyi mindenen mentünk keresztül, nehogy már feladjuk a cél előtt. Forduljon meg! – nézte mereven az utat a lány. – Kérem! – tette végül hozzá, mire a srác megfordult és elindult.
- Biztos benne?
- Igen, csak egy dolgot kérek. Ne térjünk le az autóútról!
- Meglesz. – mosolyodott el Bill egy pillanatra.
- Uh… te jó ég! – sóhajtott fel a lány.
- Mi a baj?
- Áhh, csak a barátom. Mostanra már biztos halálra aggódta magát miattam.
- Tessék, hívja fel!- nyújtotta a telefonját Bill.
- Köszönöm. Tényleg.
- Szívesen.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése