Főoldal Für Immer Jetzt Barátság & Szerelem Cruel Intention Novelláim TH-Musik+X kiállítás Vendégkönyv

2010. november 12., péntek

11. rész – „Azt hiszem, szerelmes vagyok!”

- Jó napot, Bill! – mosolygott a lány, mikor kilépett a hatalmas tömbház kapuján. Jókedvűnek tűnt, bár belül ordított a fájdalomtól. Andreas túl messzire ment…

- Jó napot! – mosolyodott el Bill, majd egy pillanatra elkomorodott, mikor szemei megakadtak a nő szemein. Pirosak voltak, kisírtak, még ha smink is fedte az arcát. – Minden rendben? – kérdezett rá tapintatosan a fiú.

- Hát persze. – vágta rá sietve Sam, majd elindultak. Az út nagy részét csendben töltötték, egyikőjük sem mert szólni. Bill még nem igazán ismerte a nőt, Sam pedig félt Bill reakciójától, és nem is igen volt beszédes kedvében. Folyton Andreas szavai visszhangzottak a fejében.

- Hova megyünk? – kérdezte Bill, mikor már jócskán a belvárosban voltak.

- Ahová szeretne. – mosolygott rá gyengéden a nő.

- Biztos, hogy jól van, Samantha? – pillantott a nőre, mikor leparkolt a mozinál.

- Persze, Bill. Minden a legnagyobb rendben van. Jöjjön, menjünk be! – szállt ki a kocsiból a lány, mire Bill követte. Nagyon feszélyezett volt, kínosan érezte magát, hogy nem ismeri a nőt, mégis kettesben moziznak. Mikor a lány rábízta a film kiválasztását, inkább megpróbált olyat választani, amiben nincs túl sok romantikus-szerelmes jelenet. Az még kínosabb lett volna… Végül egy fantasztikus vígjáték mellett döntött – legalábbis a plakát így hirdette -, ami ugyan tényleg nagyon jó volt, mégis néha azon kapta magát, hogy nem is a filmet, hanem a mellette ülő gyönyörű doktornőt nézi.

- Na, hogy tetszett a film? – kérdezte mosolyogva a nő, mikor kiléptek a moziból.

- Valóban fantasztikus volt. – ismerte el Bill.

Egy baseballsapka és egy hatalmas napszemüveg volt rajta, így szerencsére nem igazán ismerték fel.

- Mondtam én, ugye hogy jól szórakozott, Bill?

- Na jó, bevallom, jól éreztem magam. – mosolyodott el. – Viszont maga, Samantha. Valami baja van, ugye?

- Most szerepet cserélünk? Én vagyok a pszichológus, ezt nekem kéne kérdeznem magától… - nevetett fel a nő keserédesen, mire Bill is elmosolyodott.

- Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de tegnap még olyan életvidám volt a telefonban, most meg olyan…

- Megtört, szomorú és csalódott?! – fejezte be Sam halkan, miközben megálltak a srác kocsija mellett.

- Pontosan.

- Ez nagyon hosszú történet. Majd egyszer talán elmesélem. Mondjuk a kezelése után. – tette hozzá, mire a fiú lesütötte a szemeit. – Bill, benne lenne, hogy elkezdjük? Higgye el, semmi olyat nem kell elmondania, amit nem akar. Nem erőltetek semmit, de higgye el, utána sokkal jobban fogja érezni magát. És persze minden, amit mond, kizárólag a kettőnk titka marad. Senkinek nem mondok semmit, még a testvérének sem. – magyarázta a nő kedvesen.

- Én nem is tudom…

- Kérem, Bill!

- Hát jó. – sóhajtott fel szomorkásan.

- Ez a beszéd! Máris túl vagyunk a nehezén! Most, hogy képes elfogadni a segítséget, innentől kezdve már csak jobb lesz, ígérem.

- Köszönök mindent. Én nem is tudom, mit mondjak…

- Csak ígérje meg, hogy mindig őszinte lesz hozzám, rendben?

- Rendben. – bólintott a fekete.

- Helyes. – mosolyodott el a lány.

- És… mikor kezdjük?

- Amikor készen áll, Bill. Minél előbb, annál jobb. Mit szólna a holnap délután 2-höz?

- Jó, rendben.

- Remek. Adok egy névjegykártyát, ezen rajta van a praxisom címe, telefonszáma. - nyújtott át egy kis kártyát a fiúnak. – Bármikor hívjon, ha úgy érzi!

- Rendben, és köszönöm!

- Nekem sajnos most mennem kell. Akkor holnap találkozunk.

- Haza viszem magát.

- Nem kell, köszönöm! Semmi szükség rá! – mosolygott a lány. – Majd hívok egy taxit.

- Ne butáskodjon már, elviszem! Jöjjön, szálljon csak be! – nyitotta ki Bill udvariasan a kocsiajtót.

- Köszönöm! – adta meg a magát a nő, majd beszállt és közben azon járt az agya, milyen önfejű emberrel hozta össze a sors. Hamar Samantha lakásához értek, az úton szinte végig csend uralkodott. Bill nem mert szólni, hisz látta, hogy a nőnél nincs minden rendben, még ha pont az ellenkezőjét is állítja. Végig könnyek csillogtak a szemeiben.

- Még egyszer nagyon köszönöm! Akkor ne felejtse el a holnap délután 2-t! Várni fogom!

- Rendben, ott leszek! Jó éjt!

- Köszönöm, viszont! Viszlát, Bill! – intett, majd felsietett a lépcsőn, egyenesen be a hatalmas tömbház ajtaján.

 

 

* * *

 

- Bill, hol voltál? – kérdezte Tom a nappali kanapéjáról, mikor testvére belépett az ajtón.

- Öhm… moziban. – eresztett meg egy félmosolyt.

- És kivel? Ugye nem egyedül?

- Nem. – mosolyodott el az énekes. – Samanthával.

- Ó, értem. Ez is a kezelésed része?

- Valami olyasmi. Ne haragudj Tom, de kicsit fáradt vagyok. Most inkább felmennék.

- Persze, menj csak! – szólt Tom, mire Bill felsietett az emeletre és birtokba vette a szobáját.

 

Másnap egész korán kelt. Már 10-kor a kávéját szürcsölgette a konyhában. Nem bírt aludni, hisz tudta, hogy délután 2-kor újra találkozik a pszichológusnővel. Félt. Rettegett… Mi lesz, ha a nő azt kéri majd, hogy beszéljen Róla? Mi lesz, ha már Tomtól rég tudja, csak tőle is hallani akarja? Mi lesz, ha kérdezősködni fog, és a fájó emlékek újra fel-felbukkannak? Arcát kezeibe temette, úgy könyökölt a konyhaasztalon.

- Jó reggelt! – lépett be a konyhába egyszer csak Tom, mire ijedten nézett fel.

- Neked is! – sóhajtott, majd újból kezei közé bújtatta az arcát.

- Bill, valami baj van?

- Nem. Nincs. – motyogta kezei közül a fekete.

- Bill, nekem nem tudsz hazudni! – emlékeztette ikrét az idősebb, miközben helyet foglalt mellette.

- Ahjj, tudom! – pillantott fel, egyenesen testvére szemeibe. – Ma délután megint találkozom Samanthával. Elkezdjük a pszichoterápiás kezelést, vagy mit…

- Na ez remek! És ezzel mi a baj?

- Félek, Tom. Még nem bírok Róla beszélni. Sem a történtekről…

- Bill, tudom, hogy nehéz. – tette egyik kezét öccse vállára. – De egyszer muszáj lesz. És minél előbb, annál jobb, hisz sokkal jobban leszel utána.

- Nem hinném…

- De igen, hidd el! Bill, el kell tudnod engedni Őt! – nézett mélyen testvére szemeibe, mire az halványan bólintott.

- Ne haragudj, bocs, de nekem most mennem kell.

- Hová?

- Utána kell néznem valaminek.

- Vagy inkább valakinek. A lány az, a kórházból, igaz? – mosolygott Bill halványan.

- Igen, lebuktam. – vigyorgott a másik.

- Hadd emlékeztesselek valamire. Te sem tudsz nekem hazudni! – nézett Bill vigyorogva testvérére.

- Igen, tudom! – nevetett fel Tom. – Meg kell keresnem őt és beszélnem kell vele. Még soha nem éreztem ilyet senki iránt, ilyen rövid időn belül. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, hiszen csak kétszer láttam, de… hiányzik! Óó, ezt nem hiszem el, ezt tényleg én mondtam?! – hadarta az idősebbik Kaulitz szórakozottan.

- Igen Tom, ezt te mondtad. Ezt még nekem is meg kell emésztenem…

- Na, azért ne túlozzunk. Nem annyira hihetetlen. – magyarázta felháborodva, majd egy kis idő múlva megszólalt. - Bill, azt hiszem, szerelmes vagyok!

Folyt. Köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése